Moszkvai elutasítás

Moszkvai elutasítás

Oroszország kizárja az Ahtisaari-terv elfogadását. Oroszország álláspontja szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóról szóló, 1244-es számú határozata továbbra is érvényes, és a nemzetközi összekötő csoporton belül zajló tárgyalások alapját nem képezheti a dél-szerbiai tartománynak függetlenséget kínáló Ahtisaari-terv.
2007. július 25., szerda

Mégis megverték Malina Hedviget

A szlovák rendőrfőkapitány elismerte, hogy bántalmazták a diáklányt. Ján Packa szlovák országos rendőrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemistát valóban megverték, de nem úgy, ahogy azt a sértett előadta.
Mégis megverték Malina Hedviget
Mégis megverték Malina Hedviget
2007. július 25., szerda

Mégis megverték Malina Hedviget

2007. július 24., kedd

Ankara: marad az AKP

Megerősödve került ki az előrehozott választásokból a kormányzó párt Törökországban. Negyvenhét százalékot ért el a kormányzó iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vasárnapi törökországi parlamenti választásokon a szavazatok száz százalékának az összesítése szerint – jelentették tegnap török tömegtájékoztatási eszközök. Az AKP, noha a közvélemény-kutatások inkább 40 százalék körüli eredményt jósoltak számára, végül...
Ankara: marad az AKP
Ankara: marad az AKP
2007. július 24., kedd

Ankara: marad az AKP

2007. július 24., kedd

Világrekorder hidat adtak át Magyarországon

Rekordméretű hidat vehettek tegnap délután birtokba a Dunán átkelni szándékozó autósok Magyarországon. Az M8-as autópálya részét képező, Dunavecsét és Kisapostagot öszszekötő hídrendszer két ártéri híd és egy mederhíd együttese, összesen 1700 méter hosszú. A Pentele névre „keresztelt” híd a közép-dunántúli és az alföldi régiók között teremt közvetlen összeköttetést.
Világrekorder hidat adtak át Magyarországon
2007. július 24., kedd

Készül az EU-szerződés

Brüsszelben gyűltek össze a 27-ek képviselői. Az EU-tagállamok külügyminiszterei tegnap Brüsszelben hivatalosan megnyitották az uniós alkotmány helyébe lépő új EU-szerződés végleges megszövegezésével megbízott kormányközi konferenciát (CIG).
Készül az EU-szerződés
Készül az EU-szerződés
2007. július 24., kedd

Készül az EU-szerződés

2007. július 24., kedd

Orosz „ellennyomozás”

Litvinyenko londoni körének is köze lehet a gyilkossághoz. Az orosz főügyészség nem zárja ki, hogy Alekszandr Litvinyenko londoni környezetének is köze volt az egykori orosz titkosszolgálati ügynök meggyilkolásához – közölte tegnap Alekszandr Zvjagincev főügyészhelyettes. Zvjagincev szerint Oroszország nem kevésbé érdekelt abban, mint Nagy-Britannia, hogy feltárják a brit földön történt gyilkosság hátterét.
Orosz „ellennyomozás”
Orosz „ellennyomozás”
2007. július 24., kedd

Orosz „ellennyomozás”

2007. július 24., kedd

Röviden

Blaga decentralizációt sürget A decentralizációról szóló törvény mihamarabbi gyakorlatba ültetésére szólította föl tegnap a kormányt Vasile Blaga, a Demokrata Párt (PD) főtitkára. A volt belügyminiszter vádjai szerint a PD kormányból való eltávolítása óta a kabinet semmit sem tett a valós decentralizációért. A politikus szerint a folyamat megvalósításának útjában a pénzügyi tárca képezi a legnagyobb akadályt, mivel „több száz olyan igazgató...
Röviden
Röviden
2007. július 24., kedd

Röviden

2007. július 23., hétfő

Voksolás sebesültekkel

Előrehozott parlamenti választásokat tartottak Törökországban. Előrehozott parlamenti választásokat tartottak tegnap Törökországban, nagy esélyes a kormányon lévő iszlamista gyökerű párt. A választásokkal összefüggésben több incidens tört ki az ország különböző pontjain, a rivális pártok híveinek összetűzéseiben többen megsebesültek.
Voksolás sebesültekkel
Voksolás sebesültekkel
2007. július 23., hétfő

Voksolás sebesültekkel

2007. július 23., hétfő

Orosz vétójog nélkül

Nem szavaz az ENSZ Biztonsági Tanácsa Koszovó ügyében. A koszovói rendezésre vonatkozó közös európai uniós álláspont fontosságát hangoztatta a francia és a portugál külügyminiszter, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) elmaradt a szavazás a Szerbiából kiválni akaró tartomány jövőjéről.
Orosz vétójog nélkül
Orosz vétójog nélkül
2007. július 23., hétfő

Orosz vétójog nélkül

2007. július 23., hétfő

Röviden

Amerikai elnök volt néhány óráig Dick Cheney George W. Bush szombaton reggel néhány órára átruházta elnöki jogköreit Dick Cheney alelnökre altatásban végzett béltükrözése idejére, amelyet a Camp David-i elnöki üdülőben végeztek el az amerikai államfőn. A jogalapot az alkotmány 25. módosításának 3. paragrafusa jelentette, amely a hatalom önkéntes átadásáról rendelkezik arra az esetre, ha az elnök nem képes ellátni kötelezettségeit – közölte...
Röviden
Röviden
2007. július 23., hétfő

Röviden

2007. július 20., péntek

Busztragédia Makón

Hét román állampolgár vesztette életét a Csongrád megyei balesetben Hét halottja és 16 sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtök hajnalban történt a Csongrád megyei Makó közelében a 43-as főúton.
Busztragédia Makón
Busztragédia Makón
2007. július 20., péntek

Busztragédia Makón

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. július 20., péntek

Mérgesednek a brit–orosz kapcsolatok

Súlyos diplomáciai válságba torkollhat a gyűrűző Litvinyenko-ügy Felszólította az orosz hatóságokat a Litvinyenko-gyilkosság gyanúsítottjának kiadatására csütörtökön az amerikai külügyminiszter. Condoleezza Rice a Sky News brit hírtévének adott interjúban azt mondta:
Mérgesednek a brit–orosz kapcsolatok
Mérgesednek a brit–orosz kapcsolatok
2007. július 20., péntek

Mérgesednek a brit–orosz kapcsolatok

2007. július 20., péntek

Röviden

Washington Koszovó függetlenné válása mellett Koszovó „így vagy úgy”, de függetlenné válik Szerbiától az ENSZ-beli orosz ellenkezés dacára is – jelentette ki az amerikai külügyminiszter csütörtökön útban Portugália felé. A közel-keleti közvetítő kvartett találkozójára tartó Condoleezza Rice kifejtette a társaságában lévő tudósítóknak, hogy George Bush amerikai elnök erősen elkötelezett a dél-szerbiai tartomány függetlenné válása mellett.
Röviden
Röviden
2007. július 20., péntek

Röviden

2007. július 19., csütörtök

Légikatasztrófa Sao Paolóban

Kifutott a leszállópályáról, és egy épületnek ütközve hatalmas tüzet okozott egy utasszállító repülőgép kedden a brazíliai Sao Paolo repülőterén. A szerencsétlenségnek 200 halálos áldozata is lehet. A gép fedélzetén 176 ember utazott, de félő, hogy a baleset idején a környéken tartózkodó személyek közül is többen áldozatul estek a szerencsétlenségnek.
Légikatasztrófa  Sao Paolóban
Légikatasztrófa  Sao Paolóban
2007. július 19., csütörtök

Légikatasztrófa Sao Paolóban

2007. július 19., csütörtök

Eltörölt halálbüntetés

Életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítette kedden késő este a líbiai legfelsőbb igazságügyi tanács az öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos halálos ítéletét. Az elítéltek a büntetést saját országukban is letölthetik, miután Tripoli és Szófia között az 1980-as évek óta kiadatási egyezmény van érvényben.
Eltörölt halálbüntetés
Eltörölt halálbüntetés
2007. július 19., csütörtök

Eltörölt halálbüntetés

2007. július 18., szerda

Foszforfelhő Ukrajnában

Kigyulladt egy veszélyes vegyi anyagot szállító vasúti szerelvény Lemberg mellett Románia is veszélybe kerülhet azon ukrajnai vegyi baleset következtében, amelynek során hétfőn este a Lemberg (Lviv) megyei Buszk közelében felborult egy sárga foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, és hat tartálykocsi kigyulladt.
Foszforfelhő Ukrajnában
Foszforfelhő Ukrajnában
2007. július 18., szerda

Foszforfelhő Ukrajnában

2007. július 18., szerda

Titkos megállapodás?

Dick Marty EP-raportőr nem hajlandó Romániába utazni A Washington Post című egyesült államokbeli napilap megállapodott a Fehér Házzal, hogy az Európában létesített CIA-börtönökről írt leleplező írásában nem említi meg Románia nevét a titkos táboroknak otthont adó országok között – jelentette ki Dick Marty, az Európai Bizottság jelentéstevője tegnap az Európai Parlament jogi bizottsága előtt.
Titkos megállapodás?
Titkos megállapodás?
2007. július 18., szerda

Titkos megállapodás?

2007. július 18., szerda

Koszovó kikiáltaná függetlenségét

A koszovói albánok készek kikiáltani a függetlenségüket, amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa az új határozatában előirányzott négy hónapos albán–szerb tárgyalások után sem fogadja el az Ahtisaari-tervet – jelentette ki Azem Vlasi koszovói elnöki tanácsadó a Dnevnik című újvidéki lapnak. Vlasi szerint nem tarthat tovább az, hogy nincs meghatározva Koszovó státusa.
Koszovó kikiáltaná függetlenségét
Koszovó kikiáltaná függetlenségét
2007. július 18., szerda

Koszovó kikiáltaná függetlenségét