Múzeum körúti erőszak: katonai bűncselekmény?

Múzeum körúti erőszak: katonai bűncselekmény?

Katonai bűncselekmény, szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt indult nyomozás az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak. A Budapesti Katonai Ügyészség megbízott vezetője, Hegedűs Antal tegnap közölte: a rendőrök parancsnoka júniusban fordult az ügyészséghez, miután felülvizsgálta az ügyet.
2007. július 12., csütörtök

Módosult a Koszovóról szóló BT-tervezet

Az Egyesült Államok és az EU olyan határozati javaslatot kíván az ENSZ BT elé terjeszteni, amely 120 napig tartó tárgyalásokat ír elő Szerbiának és Koszovónak, de már nem tartalmazza a dél-szerbiai tartomány automatikus függetlenné válását arra az esetre, ha a két félnek nem sikerül megállapodásra jutnia – tudta meg a Beta szerb hírügynökség. A tervezet figyelembe veszi a döntéshozatalnál megkerülhetetlen állandó BT-tag Oroszország kifogásait.
Módosult a Koszovóról szóló BT-tervezet
Módosult a Koszovóról szóló BT-tervezet
2007. július 12., csütörtök

Módosult a Koszovóról szóló BT-tervezet

2007. július 12., csütörtök

Ellennépszavazás kormánykérésre?

A Fidesz szerint a kormány és Gyurcsány Ferenc áll a mögött a három népszavazási kezdeményezés mögött, amelyet a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtottak be hétfőn – közölte tegnap Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. „E mögött a zavarkeltő akció mögött a kormány áll, Gyurcsány Ferenc” – mondta a politikus, aki szerint a három kérdés egyértelműen a kormány álláspontját tükrözi. Ugyanakkor hozzátette:
Ellennépszavazás kormánykérésre?
Ellennépszavazás kormánykérésre?
2007. július 12., csütörtök

Ellennépszavazás kormánykérésre?

2007. július 12., csütörtök

Kivégezhetik a bolgár ápolónőket

A líbiai legfelsőbb bíróság megerősítette a halálos ítéletet A líbiai legfelsőbb bíróság tegnap megerősítette a nyolc éve az észak-afrikai országban raboskodó öt bolgár ápolónőre és egy palesztin orvosra kimondott halálos ítéletet. Azzal vádolják a hat külföldit, hogy szándékosan megfertőztek mintegy 400 líbiai gyereket HIV-vírussal a 90-es évek végén Líbia második legnagyobb városának, Bengázinak a gyermekklinikáján.
Kivégezhetik a bolgár ápolónőket
Kivégezhetik a bolgár ápolónőket
2007. július 12., csütörtök

Kivégezhetik a bolgár ápolónőket

2007. július 11., szerda

Véres ostrom Pakisztánban

Többtucatnyian vesztették életüket a Vörös Mecset ellen indított támadásban. Megostromolta a pakisztáni hadsereg tegnap hajnalban az iszlámábádi Lal Maszdzsidot ( Vörös Mecsetet), az összecsapásokban közel hatvan ember – félszáz iszlamista és nyolc katona – vesztette életét. A halottak között van a lázadók vezére, Abdul Rasid Gázi molla is – közölte délután egy belügyminisztériumi tisztségviselő. A mecsetet megrohamozó pakisztáni hadsereg...
Véres ostrom Pakisztánban
Véres ostrom Pakisztánban
2007. július 11., szerda

Véres ostrom Pakisztánban

2007. július 11., szerda

Varsói kormányválság

Menesztették Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest. Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök tegnap rádiónyilatkozatban bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben döntenek arról, hogy tartsanak-e előrehozott választásokat. A kormánykoalíció azt követően került kisebbségbe a parlamentben, hogy hétfőn egy korrupciós ügy miatt menesztették Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest, a kormánykoalícióhoz tartozó baloldali populista Samoobrona (Önvédelem)...
Varsói kormányválság
Varsói kormányválság
2007. július 11., szerda

Varsói kormányválság

2007. július 11., szerda

Röviden

Fidesz: Gyurcsánynak el kell számolnia A Fidesz szerint a miniszterelnöknek el kell számolnia az október 23-i eseményekkel kapcsolatos álláspontjával és tetteivel, miután a Papp-jelentés új színben tünteti fel a történteket – mondta Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke tegnap. A politikus hangsúlyozta: a miniszterelnök korábban megdicsérte a rendőrség október 23-ával kapcsolatos tevékenységét, és kitüntetést is osztott,...
Röviden
Röviden
2007. július 11., szerda

Röviden

2007. július 11., szerda

Autonómiatanács a Dél-Felvidéken?

Az autonómia fogalmát pontosító, annak „értelmezését rehabilitáló” szándékkal Dél-Felvidéki Autonómia Tanácsot készül alakítani a hét végén a révkomáromi székhelyű Commora Aula nevű polgári társulás.
Autonómiatanács a Dél-Felvidéken?
Autonómiatanács a Dél-Felvidéken?
2007. július 11., szerda

Autonómiatanács a Dél-Felvidéken?

2007. július 11., szerda

Kölcsönös feljelentés

A Fidesz-képviselő a rendőrséget, a hatóság őt vádolja. Elrendelte a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Fidesz országgyűlési képviselője, Lengyel Zoltán ellen tett feljelentés ügyében. Keresztes Imre, a főügyészség vezetője hozzátette: hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntette miatt kezdték meg tegnap a nyomozást.
Kölcsönös feljelentés
Kölcsönös feljelentés
2007. július 11., szerda

Kölcsönös feljelentés

2007. július 10., kedd

Heves szlovák bírálat

A belügyekbe való beavatkozásnak tekintik a Malina-ügyet. A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának, hogy egyes magyar politikusok Malina Hedvig ügye kapcsán megkérdőjelezik a szlovák bűnüldöző szervek pártatlanságát.
Heves szlovák bírálat
Heves szlovák bírálat
2007. július 10., kedd

Heves szlovák bírálat

2007. július 10., kedd

Röviden

A Fidesz újra benyújtotta kérdéseit A Fidesz tegnap újra benyújtotta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a kórház-privatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről szóló népszavazási kérdéseit. Ez azért volt szükséges, hogy a másik három kérdéssel – a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szólóval – egyszerre tarthassák meg a népszavazást.
Röviden
Röviden
2007. július 10., kedd

Röviden

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. július 10., kedd

Moszkva vétózni készül?

Oroszország csak olyan döntést fogad el Koszovóról, amely Belgrádnak is megfelel. Moszkva az orosz külügyminiszter tegnapi kijelentése szerint megvétóz minden olyan Koszovóval kapcsolatos határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely elfogadhatatlan Szerbia számára. „Bármilyen megoldás elképzelhető, amely a két érintett fél megállapodásán alapul. Semmilyen más döntés nem mehet át a BT-n” – fogalmazott Szergej Lavrov a kirgiz fővárosban, ahol a...
Moszkva vétózni készül?
Moszkva vétózni készül?
2007. július 10., kedd

Moszkva vétózni készül?

2007. július 10., kedd

Pusztító árvizek Ázsiában

Heves esőzésekkel és pusztító árvizekkel köszöntött be a monszun Délkelet-Ázsiában. Indiában már mintegy háromszáz emberéletet követeltek az áradások, a legnagyobb pusztítások a Kalkuttától délre fekvő vidékeken történtek.
Pusztító árvizek Ázsiában
Pusztító árvizek Ázsiában
2007. július 10., kedd

Pusztító árvizek Ázsiában

2007. július 09., hétfő

Véres hétvége Irakban

Százötvenen haltak meg egy piacon elkövetett pokolgépes merényletben. Mintegy százötven halálos áldozatot követelt Irakban az az öngyilkos merénylet, amelyet az ország északi részében szombaton reggel követtek el egy Kirkuktól 130 kilométerre délre lévő faluban. Rendőri és orvosi jelentések szerint a kamikáze akciót parkoló teherautóval hajtották végre egy szabadtéri piac mellett, a reggeli vásárlási csúcsidőben a Túzhurmati településhez közeli...
Véres hétvége Irakban
Véres hétvége Irakban
2007. július 09., hétfő

Véres hétvége Irakban

2007. július 09., hétfő

Tizenöt éves harc?

Londonnak hosszas terrorellenes küzdelemre kell készülnie. Nagy-Britanniának közel tizenöt éves küzdelemre kell felkészülnie az iszlamista terrorizmussal szemben – vélekedett Gordon Brown brit miniszterelnök biztonsági tanácsadója a Sunday Telegraph című vasárnapi lapban megjelent interjúban. Alan West tengernagy, a brit haditengerészet egykori vezérkari főnöke szerint a kormány terrorizmusellenes stratégiájának középpontjába a megelőzést, a fiatal...
Tizenöt éves harc?
Tizenöt éves harc?
2007. július 09., hétfő

Tizenöt éves harc?

2007. július 09., hétfő

Ostrom a mecset ellen

Lelőtték a lázadók a pakisztáni kormányerők parancsnokát. Találat érte tegnap a pakisztáni hadsereg magas rangú tisztjét az iszlámábádi Vörös Mecsetnél, és belehalt sérüléseibe – közölte a hadsereg szóvivője. Harún Iszlám tábornokot, aki a pakisztáni hadsereg által öt napja ostromgyűrűbe vont Vörös Mecsetnél a katonai műveleteket irányította, tegnapra virradóra több találat is érte, és a kórházba szállítás után meghalt – mondta...
Ostrom a mecset ellen
Ostrom a mecset ellen
2007. július 09., hétfő

Ostrom a mecset ellen

2007. július 09., hétfő

Röviden

Ivanov szerint „új berlini fal” épülhet Az amerikai rakétapajzs elemeinek tervezett közép-európai telepítése azzal a kockázattal jár, hogy új választóvonalat húz, amolyan új berlini falat emel Oroszország és a nyugati országok közé – jelentette ki Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes. Ivanov azt javasolta, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és a NATO-tagállamok előbb elemezzék a rakétafenyegetettség jellegét, majd hozzanak létre olyan...
Röviden
Röviden
2007. július 09., hétfő

Röviden

2007. július 06., péntek

Kisiklott egy metrószerelvény

Több százan rekedtek az alagútban a brit fővárosban. Kisiklott csütörtökön a londoni metró egyik zsúfolt szerelvénye, több száz utast az alagútból kellett kimenteni. A baleset a várost kelet–nyugati irányban átszelő Central metróvonalon történt. Ennek egyik nyugatra tartó szerelvénye siklott ki London keleti részén, a Mile End és a Bethnal Green állomás között.
Kisiklott egy metrószerelvény
Kisiklott egy metrószerelvény
2007. július 06., péntek

Kisiklott egy metrószerelvény