Busztragédia Makón

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hét román állampolgár vesztette életét a Csongrád megyei balesetben Hét halottja és 16 sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtök hajnalban történt a Csongrád megyei Makó közelében a 43-as főúton.

Gazda Árpád

2007. július 20., 00:002007. július 20., 00:00

Egy cseh rendszámú, román állampolgárokat szállító turistabusz Makó felől Szeged felé tartott, amikor a busz a Maros-híd felhajtó szakaszán összeütközött egy szembejövő, eddig ismeretlen okból az út bal oldalára áttért, személygépkocsikat szállító, német felségjelzésű nyergesvontatóval – mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ütközés következtében a busz a vasúti sínekre zuhant. A balesetben a kamion szintén román sofőrje és hat turista a helyszínen meghalt; egy ember súlyos, kettő életveszélyes, tizenhárom pedig könnyű sérülést szenvedett. A sérülteket egy szegedi kórházban látják el. A kórházi illetékesek szerint kevés az esély arra, hogy az egyik súlyos sérült életben maradjon. A busz egyébként összesen 35 embert szállított.
A helyszínen teljes útzárat rendeltek el, a közúti forgalom délután fél kettő után is csak félpályán indult meg. A baleset miatt – amelyben a sínpálya is megsérült – átmenetileg nem jártak a vonatok a Makó–Újszeged szakaszon. A buszt negyed tízre távolították el a sínekről, majd mintegy másfél órás munkával állították helyre a pályát, a forgalom pedig fél tizenegy után indult újra. A halálos tömegbaleset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja. A baleset körülményeinek kivizsgálására és az áldozatok azonosítása végett román rendőrök is a helyszínre érkeztek. Az autóbusz Konstancából tartott Prága felé, részben turistákat, részben pedig Csehországban dolgozó vendégmunkásokat szállított. Az elhunytak többsége a Konstanca megyei Ghindăreşti településről származott. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetért kizárólag a nyergesvontató sofőrje felelős, aki nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, és ezért sodródott át az úttest túloldalára. A busz utasai szerint a buszvezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy a tragédia nem követelt több áldozatot, mivel az utolsó pillanatban még megpróbálta elkerülni az ütközést. A balesetet sértetlenül átvészelő, illetve könnyebb sérüléseket szenvedett utasokat egy másik autóbusszal szállították haza.
Sólyom László magyar államfő táviratban fejezte ki részvétét Traian Băsescu román államfőnek. Gyurcsány Ferenc kormányfő valamennyi magyar polgár nevében táviratban nyilvánította ki részvétét Călin Popescu-Tăriceanu román miniszterelnöknek. Biztosította a román kormányfőt és az áldozatok hozzátartozóit, hogy a magyar hatóságok kivizsgálják és tisztázzák a baleset körülményeit, továbbá minden segítséget megadnak a hozzátartozóknak és a román hatóságoknak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására