Foszforfelhő Ukrajnában

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Kigyulladt egy veszélyes vegyi anyagot szállító vasúti szerelvény Lemberg mellett Románia is veszélybe kerülhet azon ukrajnai vegyi baleset következtében, amelynek során hétfőn este a Lemberg (Lviv) megyei Buszk közelében felborult egy sárga foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, és hat tartálykocsi kigyulladt.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00

A baleset Ozsidov állomás közelében történt, 80 kilométerre keletre Lembergtől. Következményei mintegy kilencven négyzetkilométeres körzetet érintettek, 14 település került veszélybe. A környékről 800 embert telepítettek ki. A helyi katasztrófavédelmi központ tájékoztatása szerint a szerelvény, amely a kazahsztáni Dzsambulból tartott a lengyel határ felé, 58 vagonból állt. Az egyikből szivárogni kezdett a foszfor, majd meggyulladt, a tűz pedig átterjedt a szomszédos tartályokra. Tizenöt kocsi kisiklott és felborult. Hat tartálykocsi lángban állt, a tüzet csupán hat óra elteltével sikerült megfékezni. Az épen maradt tartályokat különleges oltóanyaggal hűtötték, míg a lángolókat oltották. A mentésnél külön gondot okozott, hogy a foszfort nem lehet vízzel oltani. A mentéshez mintegy ötszáz tűzoltót és 220 rendőrt vezényeltek a térségbe. Közülük 15-en megsérültek, 13 személy állapota súlyos, őket kórházban ápolják. Olekszandr Kuzmuk ukrán kormányfő-helyettes az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófához hasonlította a Lemberg közelében bekövetkezett balesetet. A nagyváros lakóinak egyébként a hatóságok azt tanácsolták, ne hagyják el otthonaikat.

A határtól csupán mintegy 160 kilométernyire bekövetkezett baleset nyomán a román hatóságok is fokozott készültséget rendeltek el. Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő fölkérte Korodi Attila környezetvédelmi minisztert, hogy hívja össze a tárca katasztrófavédelmi bizottságát a helyzet kiértékelésére. A testület ülését követően Korodi nyugalomra intette a lakosságot, és elmondta, a meteorológiai szolgálat vizsgálatainak eredményei azt mutatják, kevés az esély arra, hogy a tűz nyomán keletkezett mérgező felhő az elkövetkező 36 órában megközelítse Romániát, mivel a baleset helyszínén éppen északi irányú volt a légmozgás. Ugyanakkor azt is közölte, Ukrajna elmulasztotta értesíteni Bukarestet a balesetről, és az ország bukaresti nagykövetségén nem tudtak adatokkal szolgálni a szerencsétlenség körülményeit illetően. Ezért fölvették a kapcsolatot a magyar és a lengyel környezetvédelmi tárcával, és megállapodtak a folyamatos információcseréről. Korodi egyúttal utasította az illetékes szerveket a levegő és a víz minőségének folyamatos vizsgálatára.

Az ukrán határ mentén fekvő megyék hatóságai fokozott figyelemmel követik az eseményeket. A Máramaros megyei katasztrófavédelmi bizottság összeült, hogy kidolgozza az intézkedéseket egy esetleges vegyi fertőzés esetére. A határőrizeti szervek is nyomon követik az ukrajnai történéseket, és tájékoztatják az oda utazó román állampolgárokat. A rendkívül gyúlékony sárga foszforral való érintkezés agy-, csontsérüléssel, valamint májsorvadással jár.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli