Közvitán az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezet
Fotó: Tuchiluș Alex
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
2025. augusztus 21., 08:582025. augusztus 21., 08:58
Az egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben Alexandru Rogobete tárcavezető hangsúlyozta, a reformhoz nem szlogenekre van szükség, hanem világos szabályokra és „bátorságra a bevett gyakorlatok megváltoztatásához”.
A miniszter emlékeztetett, az elmúlt napokban egyeztetett a terület szakembereivel és a szakszervezetek, valamint a betegek egyesületeinek képviselőivel is, valamennyi javaslatukat komolyan megvizsgálták, így a rendelet végső változata eleget tesz a valós igényeknek.
– fogalmazott Rogobete.
A bejegyzés kiemelte a tervezetbe foglalt fontosabb intézkedéseket is. Az egyik ezek közül lehetővé tenné a kórházak számára, hogy társuljanak közös orvosi tevékenységek, kutatás, beruházások, valamint gyógyszerek és felszerelések beszerzése céljából. Ez a források hatékonyabb felhasználásához és jobb szolgáltatásokhoz vezetne, „a kórházak közötti felesleges versengés nélkül” – magyarázta.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A kórházmenedzserek munkaszerződése négy évre fog szólni, és tevékenységüket évente kiértékelik majd. Ha pedig nem sikerült elérniük a célkitűzéseket, megszűnik a szerződésük. Hasonlóképpen az osztályvezető orvosok feladatkörét is egyértelműen megszabják, és munkájukat évente kiértékelik.
A tervezet szerint megerősítik a családorvosi rendelők szerepét a rendszerben, ugyanakkor 2026-tól változik a finanszírozásuk, amelyet 80 százalékban a pácienseknek nyújtott szolgáltatások határoznak majd meg, és mindössze 20 százalékkal járul hozzá az úgynevezett fejenkénti díj.
A jogszabályjavaslat ugyanakkor 10 évvel meghosszabbítja az európai egészségügyi kártyák érvényességét a 65 éven felüli nyugdíjasok esetében, a gyermekeknél pedig a 18 éves kör betöltéséig. A tervezet továbbá megteremti a feltételeket a kórházak „átlátható és teljesítményalapú finanszírozásához”, illetve bevezeti a stratégiai fontosságú kórház fogalmát – írja az Agerpres.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
szóljon hozzá!