2007. július 23., 00:002007. július 23., 00:00
Törökországban az eredeti tervek szerint novemberben került volna sor a voksolásra, s azért döntöttek az idő előtti választásokról, mivel Recep Tayyip Erdogan kormányfő nem tudta elérni, hogy bizalmasa, Abdullah Gül külügyminiszter az elnöki posztra kerüljön. Az előzetes felmérések szerint Erdogan Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) az esélyese a választásoknak, amely újabb ötéves mandátumot jelent, és valószínűleg további két párt, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) és a szélsőjobboldali, Törökország európai uniós törekvéseit élesen ellenző Nacionalista Akciópárt (MHP) éri el a parlamentbe való bekerüléshez szükséges 10 százalékos országos küszöböt. A török parlament 550 tagú, a választásra jogosultak száma pedig 42,5 millió.
A voksolás célja, hogy megoldja azt a súlyos politikai válságot, amely Erdogan és a világi állami berendezkedés hívei, köztük a hadsereg között robbant ki. Ez utóbbiak ugyanis attól tartanak, hogy a kormány iszlamizálni akarja a törökországi intézményrendszert.
MTI
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.