2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
Az albán vezetők nem kívánnak sokáig várni, s arra számítanak, hogy az év végéig valamilyen módon megoldódik a kérdés. A szakember azt mondta, hogy értelmetlennek tartja a Belgrád és Pristina közti újabb tárgyalásokat. Oroszország azért javasolta ezeket, hogy időt nyerjen, mert akkor esetleg sikerül elfogadtatnia egy, az albánok által várttal ellentétes határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT). Azem Vlasi elvetette Koszovó albánok és szerbek közti megosztásának a lehetőségét. A konfliktust bonyolítja, hogy Oroszország elutasította a nyugati országok által Koszovó státusának rendezése érdekében az ENSZ BT elé terjesztett határozattervezetet a dokumentumról. A BT 15 tagállamának képviselői a világszervezet New York-i székházában helyi idő szerint hétfőn tartott ülésükön vitatták meg az Egyesült Államok és európai szövetségesei által előterjesztett legújabb szövegváltozatot, amely az Európai Unió képviselőire ruházná át az irányítás feladatát. Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet az elutasító orosz választ bejelentve úgy vélekedett, hogy a tervezet elfogadása burkoltan a tartomány függetlenné válásának irányába tett lépést jelentene. Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben közölte Vojiszlav Kostunica szerb kormányfővel: országa az orosz és a szerb elutasítás ellenére továbbra is az Ahtisaari-tervet támogatja.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.