Zelenszkij: az ukrán erők sikerein múlik, hogy az orosz csapatok visszatérnek-e a már felszabadított területekre

Zelenszkij: az ukrán erők sikerein múlik, hogy az orosz csapatok visszatérnek-e a már felszabadított területekre

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna előnye az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon attól függ, hogy az ukrán erők milyen katonai sikereket érnek el a Donyec-medencében, azon belül is Mariupolban, ellenkező esetben az orosz csapatok ismét megszállhatják Ukrajna már felszabadított területeit.

MTI

2022. április 10., 17:292022. április 10., 17:29

Erről az államfő az AP hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában beszélt, amelyből ukrán hírportálok idéztek. Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárost a „háború szívének” nevezte, és kijelentette, hogy ha a települést az ott élők feladnák, azzal jelentősen meggyengülne az ukrán fél tárgyalási pozíciója Oroszországgal szemben.

„Minél erősebb a pozíciónk Mariupolban, annál erősebb lesz a pozíciónk az ország keleti részén, a Donyec-medencei régióban, és ha erősebbek vagyunk ott, akkor közelebb kerül hozzánk a tárgyalás lehetősége, és előnyösebb helyzetben leszünk azokon Moszkvával szemben”

– fogalmazott Zelenszkij.

Hangsúlyozta: ellenkező esetben az sem biztos, hogy egyáltalán folytatódnak a béketárgyalások, mert az orosz csapatok visszatérnek a már felszabadított területekre, így Moszkva már nem lesz érdekelt a párbeszéd folytatásában. Megjegyezte, hogy a polgári lakosok ellen elkövetett atrocitások után nehéz folytatni a tárgyalásokat Oroszországgal. „Meg kell viszont ragadnunk a lehetőséget a diplomáciai megoldásra, ha van ilyen” – emelte ki.  

Az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők az ukrán csapatok védelmének áttörésére tesznek kísérleteket keleten, a Harkiv megyei Izjum városnál, a megyeszékhelyt, Harkivot részlegesen blokád alatt tartják, változatlanul ostromolják Mariupolt, légi csapásokat hajtanak végre és próbálják bevenni a város központját. Tüzérségi támadásokat hajtanak végre Harkiv városa és Donyec-medencei települések ellen. A déli országrészben lévő Herszon megyében az orosz erők nem hagynak fel az Olekszandrivka település bevételére tett kísérletekkel. A régió nyomdáiban röplapokat és brosúrákat, plakátokat nyomtatnak, amelyeken  – Donyec-medencei szakadár területek mintájára – az úgynevezett Herszoni Népköztársaság kikiáltása melletti népszavazásra buzdítanak. Luhanszk megye megszállt területein pedig erőszakkal mozgósítják a helyi lakosokat az ukrán hadsereg ellen.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 19 300 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba.

Az ukrán erők megsemmisítettek 152 orosz repülőgépet, 137 helikoptert, hét hadihajót, 722 harckocsit, 1911 páncélozott harcjárművet, 342 tüzérségi és 55 légvédelmi rendszert, valamint 108 rakéta-sorozatvetőt.

Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó arról számolt be, hogy az ukrán erők vasárnap hajnalban megsemmisítettek egy Izjum felé haladó orosz katonai konvojt. A visszavett Vilhivka településen pedig a terület megtisztítása közben orosz katonák holttesteire bukkantak egy gödörben. „Ez példája annak, hogyan viselkednek ezek az embertelenek még a sajátjaikkal is” – jegyezte meg a kormányzó. Szinyehubov elmondta, hogy Lozova városból folytatódik a polgári lakosok kimenekítése, már csaknem húszezren hagyták el a települést.

Az ukrán határőrség arról adott hírt, hogy visszavertek egy ellenséges támadást és fogságba ejtettek egy orosz tüzért Luhanszk megyében. Szintén a keleti országrészből jelentette a helyi ukrán katonai vezetés, hogy tüzérségük megsemmisítette az orosz csapatok egy lőszerraktárát. A pontos helyszínt nem közölték.

A műholdfelvételek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy egy 12 kilométer hosszú orosz haditechnikai oszlopot észleltek, amely Harkiv megyében keleti irányba halad a Velikij Burluk folyó felé.

Közben Petro Kotyin, az állami atomipari vállalat vezetője megtekintette a csernobili atomerőműnél lévő úgynevezett vörös erdőnek azt a részét, ahol az orosz csapatok korábban lövészárkokba ásták be magukat, és megerősítette, hogy a katonáknak nagy valószínűséggel sugárbetegséggel kell szembenézniük.

Kifejtette, hogy a helyszínen „abnormálisan magas szintű” háttérsugárzást mértek. Az egyik mutató, a stroncium 90 radioaktív izotóp szintje a mérési helyeken 160-szorosa a megengedett mértéknek – tette hozzá.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 13., szerda

Jöhet a visszavágó Biden és Trump között az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump és Joe Biden között dől el, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke – derült ki a legfrissebb előválasztási eredmények alapján.

Jöhet a visszavágó Biden és Trump között az amerikai elnökválasztáson
2024. március 13., szerda

Putyin: a Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége

A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.

Putyin: a Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége
2024. március 13., szerda

Fehér Ház: nem jelent „vörös vonalat” a Rafah elleni ostrom, támogatjuk Izraelt – Halvány remény a tűzszünetre

A Fehér Ház kedden megpróbálta visszavonni Joe Biden elnök hétvégi megjegyzéseit, amelyek szerint egy Rafah elleni izraeli offenzíva vörös vonalat jelentene.

Fehér Ház: nem jelent „vörös vonalat” a Rafah elleni ostrom, támogatjuk Izraelt – Halvány remény a tűzszünetre
2024. március 13., szerda

Részsiker: több százmillió dollár értékben küld fegyvert és lőszert Ukrajnának az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok idén először 300 millió dollár értékű fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnának, sürgősségi biztonsági segítségként – jelentette be a Fehér Ház kedden.

Részsiker: több százmillió dollár értékben küld fegyvert és lőszert Ukrajnának az Egyesült Államok
2024. március 12., kedd

Ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat az Európai Unió

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács kedden további hat hónappal, egészen szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének.

Ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat az Európai Unió
2024. március 12., kedd

Megállapodás született a korzikai autonómia feltételeiről

A korzikai kormány és a választott képviselők hétfő este megállapodtak egy „alkotmányos szövegtervezetről”, amely a sziget „autonóm státuszának elismerését” írja elő „a Francia Köztársaság keretein belül”, ami széleskörű konszenzus eredménye.

Megállapodás született a korzikai autonómia feltételeiről
2024. március 12., kedd

Putyin-ellenes orosz egységek harckocsikkal támadtak orosz területekre Ukrajna irányából

Ukrán fegyveres betörési kísérletet akadályoztak meg a határon Belgorod és Kurszk megyében az orosz fegyveres erők – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

Putyin-ellenes orosz egységek harckocsikkal támadtak orosz területekre Ukrajna irányából
2024. március 12., kedd

Az Európai Bizottság azt javasolja, kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával

Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.

Az Európai Bizottság azt javasolja, kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával
2024. március 12., kedd

Vatikán: az ukrajnai béketárgyalások feltétele, hogy az oroszok állítsák le az agressziót

Az ukrajnai háború lezárására irányuló bármilyen tárgyalások legelső feltétele, hogy az orosz agressziót le kell állítani – jelentette ki egy kedden megjelent interjúban Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.

Vatikán: az ukrajnai béketárgyalások feltétele, hogy az oroszok állítsák le az agressziót
2024. március 12., kedd

Izrael szerint egyelőre nem áll küszöbön a Rafah elleni offenzíva Gázában

Nem áll küszöbön egy izraeli offenzíva Rafahban – közölte több izraeli tisztségviselő is hétfőn.

Izrael szerint egyelőre nem áll küszöbön a Rafah elleni offenzíva Gázában
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM