Fotó: Antony Blinken/Facebook
Az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerséget és a biztonsági együttműködést hangsúlyozta Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki néhány órával a román határ melletti orosz légicsapást követően hívta fel román kollégáját, Luminiţa Odobescut.
2023. július 25., 09:392023. július 25., 09:39
„Blinken külügyminiszter és Odobescu külügyminiszter megvitatták az Egyesült Államok és Románia közötti erős stratégiai partnerséget, valamint a további két- és többoldalú együttműködés lehetőségeit,
– tudatta a washingtoni külügyminisztérium.
Mint arról beszámoltunk, hétfőre virradóra az oroszok Sahíd-136 típusú drónokkal támadták Odessza térségét, a drónok célpontja a dunai kikötői infrastruktúra volt. Az ukrán légvédelmi erők három drónt semmisítettek meg. A közösségi médiában közzétett képeken robbanások sorozata látható a renyii kikötőben, valamint légvédelmi rendszerek tüzelnek a kamikáze drónoknak tűnő gépekre.
Mint megírtuk, Moszkva azt követően kezdte el módszeresen pusztítani az ukrajnai gabona szállítását lehetővé tevő infrastruktúrát, hogy múlt hét elején bejelentette: kilép az ukrán mezőgazdasági termékek fekete-tengeri exportját lehetővé tevő megállapodásból.
A román határ közelében végrehajtott orosz légicsapások kapcsán egyébként a bukaresti védelmi tárca közölte: jelenleg nincsenek arra utaló jelek, hogy Románia területét vagy felségvizeit közvetlen katonai fenyegetés érné.
Az orosz támadásokat Klaus Iohannis államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is elítélte.
Megölték Szájed Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét – erősítette meg szombaton az Irán támogatását élvező libanoni síita mozgalom.
Mircea Barbu újságíró védelmét kérte szombaton a román hatóságoktól az Országos Audiovizuális Tanács (CNA).
Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.
Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében – írta közösségi oldalán pénteken Orbán Viktor politikai igazgatója, akiről a miniszterelnök elmondta, hogy félreérthetően fogalmazott.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt az ukrajnai háború gyors befejezésére tett ígéretet megválasztása esetén Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, akit a New York-i Trump-toronyban fogadott pénteken.
Román állampolgárságú nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert.
Büntetőeljárást indított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy román és két amerikai újságíró ellen, akik az orosz hatóságok szerint illegálisan lépték át az ukrán–orosz határt – jelentették pénteken orosz hírügynökségek.
Izrael megvitatja az Egyesült Államok által felvetett tűzszüneti kezdeményezést és azt, hogy „hogyan tudnánk előmozdítani azt a közös célt, hogy az emberek biztonságban visszatérhessenek otthonaikba”.
Az Ukrajnának az orosz agresszió elleni védekezésben nyújtott amerikai támogatásról tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Washingtonban Joe Biden amerikai elnökkel – közölte a Fehér Ház.
szóljon hozzá!