Ukrán katonákon is hajtottak végre HIV-fertőzéssel kapcsolatos amerikai kísérleteket az oroszok szerint

Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka •  Fotó: Orosz védelmi minisztérium

Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka

Fotó: Orosz védelmi minisztérium

Ukrán katonák is célcsoportját alkották az Ukrajnában végrehajtott HIV-fertőzéssel kapcsolatos amerikai kísérleteknek – jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka hétfő sajtótájékoztatóján.

MTI

2023. január 30., 23:102023. január 30., 23:10

2023. január 30., 23:152023. január 30., 23:15

Kirillov szerint az orosz erőknek a „különleges hadművelet” során több mint 20 ezer dokumentumot sikerült lefoglalniuk, valamint összegyűjtötték a szemtanúk és az amerikai katonai-biológiai programok résztvevőinek vallomását. A tábornok azt mondta, hogy ezek az anyagok megerősítik: a Pentagon célja az volt, hogy biológiai fegyverkomponenseket hozzon létre, és azokat Ukrajna és más, Oroszországgal szomszédos államok lakosságán tesztelje. „A nemzetközi jog szempontjából legvitatottabb kutatásokat az Egyesült Államok a nemzeti területén kívül hajtja végre. Erre jelentenek példát a HIV-fertőzéssel kapcsolatos kísérletek, amelyeket 2019 óta végeztek amerikai szakemberek Ukrajnában” – mondta a Kirillov.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a célcsoportok között nemcsak elítéltek vagy kábítószerfüggők, hanem az ukrán fegyveres erők katonái is vannak.

Kirillov szerint az orosz védelmi minisztérium arra is bizonyítékokat szerzett, hogy az ukrán katonák pszichostimulánsokat és kábítószereket használtak, valamint morfiumot csempésztek a frontra. „Úgy véljük, hogy azoknak a tisztviselőknek a cselekedetei, akik ukrán katonákon végeztek vizsgálatokat, akiknek vérében magas koncentrációban találtak antibiotikumokat, kábítószert, fertőző betegségek kórokozóinak antitestjeit, megfelelő jogi minősítést igényelnek” – mondta.

A tábornok azt állította, hogy az Egyesült Államok a biológiai fegyverekkel kapcsolatos tevékenységét Ukrajnából Lengyelországba és a Baltikumba helyezi át. Beszámolója értelmében néhány lezáratlan programot közép-ázsiai országokba telepítenek át, ugyanakkor fokozzák az együttműködést Kenyával, Szingapúrral és Thaifölddel is. Kirillov szerint a szakembereket, akik részt vettek a kísérletekben, Nyugatra telepítik át, és az Egyesült Államokban, Kanadában és az Európai Unióban alkalmazzák őket. Mint mondta, azért, hogy Oroszország ne szerezhessen tőlük bizonyítékot a törvénysértő tevékenységre és a nemzetközi kötelezettségek megsértésére.

Idézet
A megszerzett anyagokat átadjuk a Nyomozó Bizottságnak, hogy hozzon intézkedéseket az elkövetők bíróság elé állítása érdekében” – zárta Kirillov.

Az orosz védelmi minisztérium röviddel az Ukrajna elleni háború elindítása után bejelentette: bizonyítéka van rá, hogy Ukrajna gyakorlatilag a Pentagon kísérleti terepévé vált a biológiai fegyverek összetevői kifejlesztésének és az új gyógyszerminták tesztelésének, valamint az országban egy több mint harminc biológiai laboratóriumból álló hálózat alakítottak ki, amely fertőző betegségek, köztük a pestis és a lépfene kórokozói vizsgálatával foglalkozott. Oroszországban parlamenti bizottságot állítottak fel e tevékenység kivizsgálására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 26., szombat

Halálos áldozatokat követelő légicsapást mértek az oroszok Dnyipropetrovszk megye székhelyére

Oroszország szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát, a fő célpont Dnyipropetrovszk megye volt, amelynek székhelyén, Dnyipróban az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette.

Halálos áldozatokat követelő légicsapást mértek az oroszok Dnyipropetrovszk megye székhelyére
2025. július 25., péntek

Kárpátaljai újságíró: Zelenszkij öngólt vétett, azt hitte, megszabadulhat a Nyugat gyámsága alól

A korrupcióellenes hatóságokat a nyugati globalista körök erőltették rá Kijevre, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig hibázott, amikor azt hitte, most megszabadulhat a gyámságuk alól – összegzett Dunda György kárpátaljai újságíró.

Kárpátaljai újságíró: Zelenszkij öngólt vétett, azt hitte, megszabadulhat a Nyugat gyámsága alól
2025. július 25., péntek

Radikális szervezetek betiltását lehetővé tevő tervezetet hagyott jóvá a belga kormány

A belga szövetségi kormány jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi radikális szervezetek betiltását az ország biztonságának és demokratikus rendjének védelme érdekében – közölte pénteken a belga belügyminisztérium.

Radikális szervezetek betiltását lehetővé tevő tervezetet hagyott jóvá a belga kormány
2025. július 25., péntek

Zelenszkij: tárgyalás kezdődött az orosz–ukrán elnöki szintű találkozóról, Ukrajna három Patriot-üteget kap

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken bejelentette, hogy az ukrán és az orosz tárgyalók megkezdték az egyeztetéseket egy esetleges találkozóról a két ország vezetői között, ami egy lépés az orosz invázió befejezése felé.

Zelenszkij: tárgyalás kezdődött az orosz–ukrán elnöki szintű találkozóról, Ukrajna három Patriot-üteget kap
2025. július 25., péntek

Beszólt az orosz külügy Romániának a román légteret megsértő ukrán harci gépekkel szembeni enyhe reakció miatt

Bírálta Romániát Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője, mivel Bukarest szerinte túlságosan enyhén reagált arra, hogy a hét elején több ukrán repülőgép véletlenül behatolt a román légtérbe.

Beszólt az orosz külügy Romániának a román légteret megsértő ukrán harci gépekkel szembeni enyhe reakció miatt
2025. július 25., péntek

Macron: Franciaország hivatalosan el fogja ismerni a palesztin államot

Franciaország szeptemberben hivatalosan elismeri a palesztin államot – jelentette be Emmanuel Macron elnök, ezzel Franciaország lesz az első G7-ország, amely ezt megteszi.

Macron: Franciaország hivatalosan el fogja ismerni a palesztin államot
2025. július 25., péntek

Zelenszkij beterjesztette a korrupcióellenes hatóságokat szabályozó új törvényt a tiltakozáshullám hatására

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beterjesztette csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely ígérete szerint visszaállítja a korrupcióellenes intézmények, a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupcióellenes ügyészség függetlenségét.

Zelenszkij beterjesztette a korrupcióellenes hatóságokat szabályozó új törvényt a tiltakozáshullám hatására
2025. július 24., csütörtök

Lezuhant egy utasszállító repülőgép Oroszországban

Lezuhant az oroszországi Amuri területen eltűnt An-24-es típusú utasszállító repülőgép, megtalálták a roncsait – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az Oroszországi Föderáció Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának sajtószolgálata csütörtökön az MTI szerint.

Lezuhant egy utasszállító repülőgép Oroszországban
2025. július 24., csütörtök

Kitiltottak egy zsidóellenes, terroristákat támogató zenekart Magyarországról

A kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a terroristákat támogató, Kneecap nevű ír együttest – írta meg a Magyar Nemzet csütörtökön.

Kitiltottak egy zsidóellenes, terroristákat támogató zenekart Magyarországról
2025. július 24., csütörtök

WHO: éhínség tombol Gázában

Gáza a palesztin enklávéba érkező segélyek blokádja miatt ember által okozott tömeges éhezésnek van kitéve – jelentette ki szerdán Tedrosz Adhanom Ghebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.

WHO: éhínség tombol Gázában
WHO: éhínség tombol Gázában
2025. július 24., csütörtök

WHO: éhínség tombol Gázában