Fotó: IntelligencerPost
A katalán rendőrség agyonlőtt öt feltételezett terroristát egy éjszakai akcióban – jelentette be egy szóvivő pénteken.
2017. augusztus 18., 09:042017. augusztus 18., 09:04
2017. augusztus 18., 09:202017. augusztus 18., 09:20
A tájékoztatás szerint az illetők szintén gázolásos merényletet követtek el a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában, és hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan. A rendőrség a nyomukba eredt, rajtuk ütött, és lelőtte őket. Az életben maradt személy állapota súlyos.
Akárcsak előző nap Barcelonában, a támadók furgonja ezúttal is járókelők közé hajtott. A furgon megsebesített hét embert, köztük egy rendőrt, az autó azonban felborult, a rakodótérből kiugró öt merénylőt pedig azonnal agyonlőtték.
A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz – közölte a katalán kormány.
Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok mi alapján látnak kapcsolatot a két eset között. Megerősítette, hogy a barcelonai merényletben gázoló kisbusz sofőrje még mindig szökésben van.
Csütörtök délután kisbusz hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, és nyolcvan körüli a sérültek száma. A rendőrség később később őrizetbe vette a kisbusz vezetőjét, a marokkói származású, francia állampolgárságú Driss Oukabirt, aki gyanúsítható a merénylettel: ő bérelhette és vezette a furgont. Katalónia elnöke csütörtök este bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vett még egy gyanúsítottat, így már két feltételezett merénylőt tartóztatott le, de nem tudni, hány további elkövető, illetve cinkos maradt szabadlábon. A rendőrség közölte továbbá, hogy talált egy másik furgont, amelyet a támadás elkövetői bérelhettek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki fejtette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
szóljon hozzá!