Fotó: 123RF
A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta – írta hétfőn a The Hindustan Times című napilap.
2021. június 21., 09:442021. június 21., 09:44
Mahárástra négy körzetében, összesen húsz fertőzött szervezetében azonosították a delta plusz mutációt (B.1.617.2.1). A tőlük vett mintákat
t
Radzses Tome mahárástrai egészségügyi miniszter megerősítette, hogy már megkapta a szekvenálásról szóló jelentést a CSIR-IGIB genetikai intézettől. A jelentést a hétfői szakértői tanácskozáson vitatják meg.
A delta fertőzőképessége – akárcsak a brit és a brazil mutációé – erősebb a kínai Vuhanban másfél évvel ezelőtt azonosított „eredeti” koronavírusnál.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.
Az izraeli hatóságok bejelentették további két, tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz halálát hétfőn.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)