A jelek szerint túlélte a gépkocsikonvoja ellen vasárnap intézett rakétatámadást Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam kalifája.
2015. október 12., 17:262015. október 12., 17:26
Az iraki légierő vasárnap mért légicsapást a szír határhoz közeli Anbár tartományban egy konvojra, amivel az Iszlám Állam kalifája is utazott. Egy ideig bizonytalan volt, hogy Abu Bakr al-Bagdadi túlélte-e a támadást, de a Reuters kórházi szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy nem halt meg a terrorista vezér.
Bagdadi konvojával az IÁ parancsnokainak találkozójára tartott Anbár tartományba. A légierő célba vette a találkozó helyszínét is. A támadásban meghalt vagy megsebesült az IÁ több vezetője. Bagdadiról a hivatalos források eleinte csak annyit közöltek, hogy gépkocsival elszállították. Röviddel a hadsereg bejelentése után a Reuters hírügynökség kórházi forrásokra és helyi lakosokra hivatkozva azt jelentette, hogy Bagdadi nincs a halottak között. Így értesült a Sky News Arabia hírtelevízió is.
Bagdadi — eredeti nevén Ibrahim Avad al-Badri — két évvel ezelőtt kiáltotta ki magát az általa létrehozott kalifátus, az Iszlám Állam kalifájává. Egy pánarab hírtelevízió szeptember végén adott hírt arról, hogy az észak-iraki Moszulból Anbár tartomány székvárosába, Ramádiba tette át székhelyét, hogy személyesen irányítsa a kormányerők elleni hadműveletet.
Megérkezése után több utasítást adott ki az IÁ vezető gárdáját érintő változásokról a harci szellem növelése és az iraki hadsereg és fegyveres csoportok elleni új hadjárat elindítása érdekében.
Az IÁ tavaly nyáron kezdett támadó hadműveleteket Irak északi részén. Jelenleg az ország területének mintegy harmadát — Anbár tartomány 80 százalékát — tartja ellenőrzése alatt, illetve nagy területeket ural Szíriában is.
Obama nem akar komolyabban változtatni Szíria-politikáján
Barack Obama nem akar komolyabban változtatni Szíria-politikáján azután sem, hogy kudarcot vallott kormányának az évi több mint ötezer mérsékelt felkelő kiképzésre vonatkozó terve, Oroszország pedig váratlanul jelentős katonai szerepet vállalt a konfliktusban.
Az amerikai elnök erről vasárnap este nyilatkozott a CBS televízió 60 Minutes című műsorában. A Steve Krofttal folytatott, olykor feszült hangulatú beszélgetésben leszögezte, hogy alapvetően egy fő cél vezérli: el akarja kerülni, hogy az Egyesült Államok katonailag erősen elkötelezze magát egy olyan konfliktusban, amelyben megítélése szerint az amerikai haderő nem kínálhat életképes, hosszú távú megoldást.
„Készek vagyunk arra, hogy mind diplomáciai munkát végezzünk, mind pedig támogassuk – ahol tudjuk – a mérsékelt ellenzéket, ami segíthet meggyőzni az oroszokat és az irániakat arról, hogy gyakoroljanak nyomást Aszadra (Bassár el-Aszad szíriai elnök) az átmenet érdekében” – mondta. „De amit nem fogunk megtenni, az az, hogy ismét belevetjük magunkat egy hadjáratba, ezúttal Szíriában” – tette hozzá.
Az amerikai kormány a múlt héten jelentette be: felhagy azzal a tervvel, hogy új szíriai felkelőket képez ki az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcra, és ehelyett inkább olyan, már létező egységeknek nyújt közvetlen támogatást, amelyeknek a Pentagon szerint jobb esélyük van a dzsihadisták elleni sikerre.
Elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök színre lépése a konfliktusban az amerikai gyengeség jele lenne. Obama szerint Moszkva inkább az egyetlen térségbeli szövetségesét igyekszik megmenteni az összeomlástól. Az elnök hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak már azt megelőzően „meglehetősen jó” hírszerzési adatai voltak Oroszország szíriai beavatkozási szándékáról, hogy New Yorkban az ENSZ-ben találkozott Putyinnal. Barack Obama úgy vélekedett, „az, hogy úgy érezték, ezt meg kellett tenniük, nem az erő jele, hanem azé, hogy nem működött a stratégiájuk” – mondta.
Vlagyimir Putyin szintén egy interjúban arról beszélt: meg akarják erősíteni a legitim hatalmat Szíriában, hogy azt követően politikai konszenzusra lehessen jutni. Egyben ismét kizárta a szárazföldi erők bevetését.
EU: a jelenlegi szíriai vezetéssel elképzelhetetlen a tartós béke
Szíria jelenlegi vezetésével elképzelhetetlen a tartós béke az országban – áll abban a zárónyilatkozatban, amelyet hétfői tanácskozásukon fogadtak el az Európai Unió külügyminiszterei.A dokumentum szerint csak a 2012-ben Genfben elindított politikai folyamat elvei alapján, szíriai irányítással megvalósuló békés és nyitott politikai átmenet hozhat olyan tartós megoldást, amely véget vet a konfliktusnak.
22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Százharminchárom választó bíboros és több idősebb kardinális jelenlétében kezdődött szerdán délelőtt a Szent Péter bazilikában a római pápa megválasztásáért tartott szentmise.
Amint a romániai települések képviselő-testületei is megszavazzák a román–magyar kistérség alapító okmányait, csak a két ország külügyminisztériumainak jóváhagyása szükséges, hogy a határ menti régió közös fejlesztési szervezete megkezdhesse működését.
Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.
Kiverte a biztosítékot BukarestbenVlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi nyilatkozatának moszkvai felmelegítése, amelyben arról beszélt, hogy a NATO-rakétatámaszpont miatt Románia hozzájárult a térséget érő biztonsági fenyegetések növeléséhez.
Bár egy pártcsaládba tartoznak, Giorgia Meloni olasz kormányfő nem gratulált nyilvánosan a George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal álalmfőjelöltjének első fordulós győzelme után
Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy „maradjon távol” országa belpolitikájától.
A Hamász egyik magas rangú tisztségviselője kijelentette, hogy a terrorszervezet nem érdekelt a további tárgyalásokban egy új gázai tűzszüneti és túszszabadítási megállapodásról, miközben Izrael folytatja „kiéheztető háborúját”.
Donald Trump amerikai elnök Oroszország ukrajnai invázióját annak tulajdonította, hogy Oroszországot kizárták a Nyolcak csoportjából (G8), amely ma már a Hetek csoportjaként (G7) ismert.
szóljon hozzá!