Az amerikai elnök azt kérte a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának „eltiprása" céljával.
2017. május 21., 22:052017. május 21., 22:05
Donald Trump erről Rijádban beszélt egy csúcstalálkozón, amelyre több mint egymilliárd ember képviseletében 55 muzulmán ország küldte el vezetőjét a Közel-Keletről, Ázsia más térségeiből és Afrikából. Az amerikai elnök kijelentette: ez a „nemzetek szövetsége… a közös értékeken és érdekeken alapul”.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem akarja ráerőltetni az életformáját másokra, hanem a kezét nyújtja feléjük az együttműködés és bizalom szellemében. „Nem azért jöttem, hogy kioktassak másokat, megmondjam nekik, hogyan éljenek, mit csináljanak, miként imádkozzanak. Ehelyett szövetséget ajánlunk. A Közel-Kelet népeinek kell eldönteniük, hogy miféle jövőt akarnak maguknak, az országaiknak, a családjuknak és a gyermekeiknek” – jelentette ki az amerikai elnök.
„Kergessétek ki őket! Űzzétek el őket az imahelyeitekről! Kergessétek ki őket a közösségeitekből! Űzzétek el őket a szent földetekről, és űzzétek el őket a Földről” – szólította fel őket.
„A terrorizmus elterjedt a világon. A békéhez vezető ösvény éppen itt kezdődik, az ősi földön, ezen a megszentelt földön” – mondta Trump. Az elnök szólt Iránról is, amelyet azzal vádolt, hogy aláássa a térséget, „Libanontól Irakig és aztán Jemenig pénzeli, felfegyverzi és kiképzi a terroristákat, akik rombolást és káoszt terjesztenek a térségben”, ezért el kell szigetelni Teheránt.
Szintén felszólalt Szalmán szaúd-arábiai király, aki Iránt a világterrorizmus „lándzsahegyének” nevezett. Kijelentette ugyanakkor, hogy országa eltökélte az Iszlám Állam terrorszervezet és minden más terrorcsoport megsemmisítését, legyen „bármi is a vallásuk vagy ideológiájuk”.
A muzulmán vallás síita felekezetéhez tartozó Irán a fő vetélytársa a térségben a szunnita ágazatot követő Szaúd-Arábiának. Az Iszlám Állam és az al-Kaida szunnita. A hírügynökségek Trump beszédével kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy az elnök nem használta a „radikális iszlamista terrorizmus” kifejezést, amelyet az elnökválasztási kampány során gyakran emlegetett.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.
szóljon hozzá!