Az orosz légierő az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy újabb, Deir-ez-Zór város felé tartó nagyobb hadoszlopát semmisítette meg, és több száz terroristával végzett - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
2017. augusztus 21., 12:042017. augusztus 21., 12:04
2017. augusztus 21., 13:002017. augusztus 21., 13:00
A tárca közleménye szerint a harci gépek kétszáznál több fegyverest, több mint húsz, nagy kaliberű géppuskával felszerelt terepjárót, páncélozott harcjárművet és harckocsit, illetve lőszerszállító teherautókat likvidált.
A közlemény rámutatott, hogy Deir-ez-Zór tartományban igyekeznek összpontosítani erőiket azok a terroristák, akiket a szíriai hadsereg és az orosz légierő szorított ki Rakka tartomány déli és Homsz tartomány nyugati területeiről.
„Az IÁ szétzúzása Deir-ez-Zórnál a nemzetközi terrorcsoport stratégiai vereségét fogja jelenteni a Szíriai Arab Köztársaságban” - áll a tárca tájékoztatójában.
az orosz légierő által támogatott szíriai hadsereggel, valamint a Washington vezette koalíciós erők támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel vívott harcban.
A minap a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is arról számolt be, hogy a meghátráló dzsihadisták Deir-ez-Zórba csoportosítják át erőiket, és a szíriai hadsereg következő célpontja e tartomány visszaszerzése lesz.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!