Merkel: a német hadsereg hétfőn elindított mentőakciójával nagyjából tízezer embert kell kimenekíteni a tálibok uralma alá került Afganisztánból
Fotó: Facebook/Angela Merkel
A német hadsereg (Bundeswehr) hétfőn elindított mentőakciójával nagyjából tízezer embert kell kimenekíteni a tálibok uralma alá került Afganisztánból – jelentette ki Angela Merkel kancellár Berlinben, német hírportálok jelentései szerint.
2021. augusztus 16., 16:142021. augusztus 16., 16:14
A kormányfő a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választmányi ülésén résztvevők beszámolói szerint hangsúlyozta, hogy
A német katonáknak hozzávetőleg tízezer embert kell kimenekíteniük. Egy 2500 fős csoportot már korábban nyilvántartásba vettek, ide a Bundeswehr segítői tartoznak családostól. Egy részüket már eljuttatták Németországba, 600 emberről pedig egyelőre nem tudni, hogy már kijutottak-e Afganisztánból.
A másik csoportba többek között emberi jogi aktivisták és ügyvédek tartoznak, ez nagyjából kétezer főt jelent, de őket is a családjukkal együtt kell kimenekíteni – fejtette ki a kancellár.
Aláhúzta, hogy
Az viszont a táliboktól függ majd, hogy egyáltalán átjárható lesz-e a határ.
Angela Merkel kiemelte: a „keserű” afganisztáni fejlemények elválaszthatatlanok a washingtoni vezetés azon döntésétől, hogy kivonják az amerikai csapatokat az ázsiai országból, és elválaszthatatlanok a bevonulás előzményétől, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásoktól is.
Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter, a CDU korábbi elnöke a választmányi ülésen ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr csakis amerikai támogatással hajthatja végre a mentőakciót. Mint mondta, amíg csak lehet, fenntartják a légi hidat és a lehető legtöbb embert kimenekítik Afganisztánból.
A tervek szerint a művelet központja az üzbegisztáni főváros, Taskent lesz, oda szállítják majd Kabulból a tálibok bosszúja elől kimenekítendő afgánokat és a német állampolgárokat. Biztonságukról a gyorsreagálású hadtest (DSK) ejtőernyős vadász egységei gondoskodnak. A kimenekítettek Taskentből charterjáratokkal jutnak majd el Németországba.
A Bundeswehr a szövetségi parlament (Bundestag) ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére viszont a tálibok előretörése miatt nincs idő, ezért a Bundestag utólag ad majd felhatalmazást a küldetésre.
Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) nevű hadművelet munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban.
A tálib lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva offenzívát indítottak az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen. A radikális iszlamisták vasárnap vették be Kabult.
Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos.
Tavaly 83 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma Németországban, főleg az izraeli-palesztin között háború kitörése óta – idézte kedden a RIAS megfigyelő szervezet adatait a Reuters hírügynökség.
Egy máltai bíróság alapfokon elrendelte Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – jelentette be kedden a Facebook-oldalán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak.
Bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztérium, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő vasárnapi rakétacsapás miatt.
Már hat halálos áldozata van a görögországi kánikulának, három eltűnt személyt keresnek a hatóságok.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját.
A rendfenntartó erők több mint 15 tagja, valamint több civil vált terrortámadás áldozatává Dagesztánban – jelentette be Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőre virradóra a Telegram-csatornáján közzétett videófelhívásban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)