Fotó: Pixabay.com
Ukrajna középső részét, a fővárost és környékét is elérte a heves széllökésekkel kísért esős ítéletidő a hétvégén, aminek következtében 17-en sérültek meg, s amely a héten halálos áldozatokat szedett az ország nyugati részében.
2017. július 02., 16:482017. július 02., 16:48
Az UNIAN ukrán hírügynökség a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva vasárnap közölte, hogy a villámlásokkal és heves széllökésekkel kísért özönvízszerű eső következtében 745 településen szakadt meg az áramellátás az ország hat megyéjében, beleértve a főváros környékét, de a legsúlyosabb a helyzet az ország északkeleti részén lévő Szumi megyében.
Az eddigi adatok alapján 640 fa dőlt ki, 260 lakóház tetőszerkezete sérült meg, 11 gazdasági épületben és 8 iskolaépületben keletkeztek károk. A kárelhárításba a katasztrófavédelem 210 szakembert vont be.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál pénteken a katasztrófavédelmi szolgálattól származó információra hivatkozva jelentette, hogy az ország nyugati felében villámcsapás miatt három gyermek és egy felnőtt halt meg, két gyerek és egy felnőtt pedig kórházba került.
A térségben csütörtökön és péntekre virradóra 881 településen szakadt meg az áramellátás, mert a viharos széllel és heves esőzésekkel kísért viharban fák dőltek a villanyvezetékekre.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
szóljon hozzá!