A román határőröknek át kellett venniük a határsértőket
Tizenegy migránst fogtak el a rendőrök Békés megyében Elek és Gyula között pénteken; átadták őket a román hatóságoknak – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
2017. május 12., 21:462017. május 12., 21:46
A tájékoztatás szerint az illegális bevándorlókat péntek hajnalban fogták el a rendőrök. A tizenegy külföldi a zöldhatáron, Romániából érkezett, mindannyian iraki állampolgárnak vallották magukat.
Nem tudták igazolni személyazonosságukat, sem azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, ezért a rendőrök előállították őket. Meghallgatásukat követően, pénteken késő délután a rendőrség átadta őket a román hatóságoknak.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
szóljon hozzá!