Szociofóbiás volt a müncheni ámokfutó

Szociofóbiás volt a müncheni ámokfutó

ÖSSZEFOGLALÓ – A nyomozás vezetői szerint valószínűleg már egy éve tervezte a vérengzést a pénteki müncheni lövöldözés elkövetője, aki megfogalmazott egy kiáltványt is. Kiderült, a 18 éves, német–iráni kettős állampolgár Ali David Sonboly tavaly felkereste a 15 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutás helyszínét, és ezután kezdhetett hozzá a vérengzés kiterveléséhez. Az elkövető 9 embert lőtt agyon, többnyire kiskorúakat – köztük egy 15 éves magyar fiút – az Olympia bevásárlóközponttal szemben lévő gyorsétteremben, majd végzett magával.

Hírösszefoglaló

2016. július 24., 18:082016. július 24., 18:08

2016. július 24., 18:542016. július 24., 18:54

Sajtóinformációk szerint több lelki betegségben szenvedett és gyógyszeres kezelés alatt állt a kilenc halálos áldozatot és több mint harminc sebesültet követelő müncheni lövöldözés elkövetője. A fiú Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos csodálója volt.

Valószínűleg már egy éve tervezte a vérengzést a müncheni lövöldözés elkövetője, és megfogalmazott egy kiáltványt is – közölték a nyomozás vezetői vasárnap a bajor tartományi fővárosban. A müncheni ügyészség, a városi rendőrség és a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közös sajtótájékoztatóján elhangzott, a 18 éves német–iráni kettős állampolgár tavaly felkereste a Baden-Württemberg tartományi Winnendent, ahol 2009-ben egy 17 éves középiskolás lemészárolta kilenc diáktársát és három tanárát, majd iskolája közelében agyonlőtt három járókelőt, és végzett magával. Ali David Sonboly számítógépén találtak egy kiáltványt, a szöveg elemzése még nem ért véget. Egyelőre nem tudni, hogy miért éppen München északi részén, az Olympia bevásárlóközponttal szemben lévő gyorsétteremben kezdett lövöldözni, de az biztosnak tűnik, hogy áldozatait nem célzottan választotta ki. „A környék lakossági összetételéből is adódik, hogy a gyorsétteremben mindig vannak migránsgyerekek\" – mondta Robert Heinberger, az LKA vezetője.

Ali David Sonboly egy 9 milliméteres, illegálisan tartott fegyverrel kezdett lövöldözni pénteken délután München északi részén egy gyorsétteremben és az Olympia bevásárlóközpontban. Kilenc embert agyonlőtt, majd elmenekült és végzett magával. Tüzeltek rá civil ruhás rendőrök, de a boncolás alapján nem sebesítették meg. Holttestére egy közeli mellékutcában találtak rá. Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez.

A nyomozás előzetes megállapításai alapján röviddel a lövöldözés előtt Sonboly igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon álnéven megjelentetett bejegyzésekkel. Robert Heinberger, a bajor tartományi bűnügyi hivatal vezetője elmondta, a fiatalember az illegálisan tartott fegyverrel és 300 tölténnyel felfegyverkezve kezdett lövöldözni. A szobájában találtak egyebek mellett ámokfutásról szóló újságcikkeket és egy könyvet, amelynek az a címe, hogy Ámokfutás fejben – miért gyilkolnak az iskolások. A bűnügyi nyilvántartásokban két ügyben szerepelt, egy testi sértés és egy lopás sértettjeként. Ügyében a német hatóságok nem találtak semmilyen politikai vonatkozást, szerintük a történteknek nincs köze a menekültek témájához. Az eddigi adatok alapján arra utaló jelek sincsenek, hogy a Münchenben született és nevelkedett Sonbolynak bármi köze lett volna az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez.

Sajtóhírek szerint a fiatal ámokfutó több lelki betegségben szenvedett és gyógyszeres kezelésben részesült. A Süddeutsche Zeitung német lap vasárnap a hírportálján a nyomozás menetét ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, a fiatalembert depresszió, figyelemzavar és szociofóbia (bizonyos szociális, nyilvános helyzetekben fellépő szorongás) miatt kezelték, és tavaly két hónapig egy müncheni klinika pszichiátriai osztályán feküdt, mindemellett erősebben foglalkoztatta az ámokfutás témája, mint ahogy azt a nyomozás kezdetén feltételezték. A winnendeni mészárláson kívül nagyon érdekelte a norvég Anders Behring Breivik ámokfutása – a 77 halálos áldozatot követelő utoyai mészárlás és oslói pokolgépes robbantás – is, amely napra pontosan öt évvel a bajor tartományi fővárosban pénteken elkövetett bűncselekménye előtt történt.

Sonboly érdeklődését jelzi a többi között, hogy számítógépén tárolta Breivik 1500 oldalas kiáltványát, amelyet a norvég ámokfutó röviddel a vérengzés előtt tett fel az internetre. Fegyverét az internet darknet néven ismert részén szerezte be, amelyet a névtelenséget biztosító speciális technológia miatt főleg bűnözők használnak. Egy úgynevezett reparált színházi fegyvert szerzett, vagyis színpadi kelléknek használt, lövedék kilövésére alkalmatlanná tett fegyverből használható lőfegyverré visszaalakított pisztolyt.

Arra utaló nyomokat is találtak, hogy nagyon sokat játszott belső nézőpontú – a játékteret a játékos szemszögéből ábrázoló – erőszakos online játékokkal, mindenekelőtt a Counterstrike nevű játékkal, ami a nyomozás vezetői szerint nem szokatlan ámokfutóvá váló embereknél. A vasárnapi sajtótájékoztatón a többi között azt is elmondták, hogy a fiút 2012-ben bántalmazták iskolatársai, akik ellen testi sértés miatt eljárás indult. Nem tudni, hogy ez a sérelem milyen kapcsolatban van az ámokfutással, az viszont biztos, hogy bántalmazói nincsenek az áldozatok között. Sok további részletet nem sikerült még tisztázni. Az ámokfutó a szüleivel lakott, de ők nincsenek kihallgatható állapotban.

A müncheni tragédia után Thomas de Maiziere német belügyminiszter azt tervezi, hogy felülvizsgálja a fegyverhez jutás és fegyvertartás törvényeit, és szükség esetén javít rajtuk. A tárcavezető közölte, a német fegyvertörvények már eddig is nagyon szigorúak voltak, és megfelelőnek tartja őket, éppen ezért rendkívül fontos kideríteni, miként jutott mégis a 18 éves lövöldöző a pisztolyhoz. De Maiziere egy korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy a münchenihez hasonló vérengzésekben az interneten elérhető erőszakos videóknak és az erőszakos számítógépes játékoknak is van szerepük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén

Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén
2024. május 07., kedd

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény
2024. május 07., kedd

Ukrán főtisztek beszervezésével próbálták eltenni láb alól az oroszok Zelenszkijt

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.

Ukrán főtisztek beszervezésével próbálták eltenni láb alól az oroszok Zelenszkijt
2024. május 07., kedd

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni

Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni
2024. május 07., kedd

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén

Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén
2024. május 07., kedd

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek
2024. május 07., kedd

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek

Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek
2024. május 07., kedd

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot

Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot
2024. május 06., hétfő

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist
2024. május 06., hétfő

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti