Szijjártó Péter külügyminiszter: helyben kívánjuk megerősíteni a magyar nemzeti közösségeket

Szijjártó Péter szereint a budapesti kormány semmilyen nyomás hatására nem áldozza fel a magyar közösségek jogait •  Fotó: MTI

Szijjártó Péter szereint a budapesti kormány semmilyen nyomás hatására nem áldozza fel a magyar közösségek jogait

Fotó: MTI

A magyar közösségek jogainak védelmét ígérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén, az Országházban.

MTI

2019. március 08., 14:322019. március 08., 14:32

2019. március 08., 14:362019. március 08., 14:36

„A magyar külpolitika továbbra is kitart amellett, hogy a magyar közösségek jogait semmifajta geopolitikai érdek oltárán nem fogjuk feláldozni, dacára mindenféle nyomásnak, függetlenül attól, hogy annak a nyomásnak milyen a mértéke, és milyen – adott esetben – jó baráttól származik” – jelentette ki Szijjártó Péter, azt ígérve a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség tagjainak, hogy továbbra is számíthatnak a magyar kormányra és a magyar külpolitikára.

Ukrajnáról szólva hangsúlyozta: bármilyen „nagy vagy erős barát” gyakoroljon is nyomást Magyarországra, a magyar kormány nem adja fel azt a politikát, amelynek keretében továbbra is megvétózza a NATO–Ukrajna bizottsági ülések összehívását, illetve nem támogatja az Ukrajna európai vagy euroatlanti integrációját előrevivő lépéseket, amíg az ukrán kormány fel nem számolja magyarellenes politikáját és vissza nem adja az elmúlt években parlamenti döntésekkel a magyaroktól elvett jogokat.

A külügyminiszter szerint amit Ukrajna kormánya tesz a kárpátaljai magyar közösséggel, az ellentétes az európai értékekkel és a nemzetközi jogszabályokkal is.

Ráadásul – folytatta – az ukrán parlament napirendjén lévő javaslatok egyre nehezebb helyzetbe hoznák a 150 ezer fős magyar közösséget, amelyet a közigazgatási reform keretében három külön közigazgatási egységre bontanának szét. Szijjártó Péter közölte: Magyarország és a magyar kormány külpolitikája a jövőben is Közép-Európa-orientált lesz, amelyben továbbra is rendkívül erős Kárpát-medencei fókusszal kell számolnia mindenkinek. Úgy vélte: az elmúlt évek nagy változásainak Közép-Európa a nyertese, amit az is bizonyít, hogy a régió az európai növekedés motorjává vált, illetve, hogy korábban elképzelhetetlen szorosságú politikai szövetség jött létre a térség államai között.

Szijjártó Péter szerint az a stratégiai döntés, hogy praktikus és pragmatikus kérdésekben Magyarország jó viszonyra törekszik szomszédaival, igenis javította a magyar nemzeti közösségek életkörülményeit, amit a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetői is visszaigazolnak. Elmondta: az elmúlt tíz évben Magyarország és a Kárpát-medencei szomszédai közötti gazdasági együttműködés dinamikusan bővült, a kereskedelmi forgalom 61 százalékkal nőtt, ami olyan szintű kölcsönös függést hozott létre gazdaságilag, amely szükségessé és nélkülözhetetlenné teszi az együttműködés fejlesztését az élet más területein is. A miniszter beszámolója szerint a szomszédos országokban végrehajtott gazdaságfejlesztési programokban 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban 37 ezer kis- és közepes vállalkozásnak és mezőgazdasági vállalkozónak adtak támogatást 60 milliárd 800 millió forint értékben, 108 milliárd forintnyi beruházást indukálva.

Közölte, idén is folytatják a határon túli gazdaságfejlesztési programokat: Erdélyben a székelyföldi mezőgazdasági nagy értékű beruházásokra 25 milliárd forintos keretösszeggel írnak ki pályázatot, Felvidéken 10 milliárd forintos pályázattal támogatják az integrációval egybekötött nagyberuházásokat, Vajdaságban 1,5 milliárd forint értékben a falusi házvásárlást, a falusi vendéglátást és a turisztikai beruházásokat segítik, Muravidéken és Drávaszögben pedig 1-1 milliárd forintra lehet majd pályázni falusi ház- és a földvásárlásra.

Megjegyezte: Ukrajna kivételével mindenhol sikerült a politikai vezetéssel is megállapodni arról, hogy ne tekintsenek ellenségesen ezekre a programokra, ugyanakkor „dacára a viharos körülményeknek”, a program Kárpátalján is folytatódik, egy 5,2 milliárd forintos pályázattal. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy helyben erősítsük meg a magyar nemzeti közösségeket” – összegzett Szijjártó Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség