Oroszország akár vegyi fegyvert is bevethet Ukrajnában a NATO főtitkára szerint

•  Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook

Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook

Oroszország egy megtévesztő hadművelet részeként akár vegyi fegyvert is bevethet ukrajnai háborújában – jelentette ki a NATO főtitkára kedden Brüsszelben, kifejezve a szövetség emiatti aggodalmát.

MTI

2022. március 15., 18:292022. március 15., 18:29

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek szerdára tervezett rendkívüli tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta: vegyi fegyverek használata teljes mértékben elfogadhatatlan, és szembe megy a nemzetközi kötelezettségekkel.

A NATO a vegyi fegyverek mellőzésére szólítja fel Oroszországot

– fűzte hozzá.

A főtitkár kiemelte: „Oroszország hónapok óta hangoztatott hazugságai lelepleződtek”. Moszkva azt állította, hogy nem áll szándékában megtámadni Ukrajnát, mégis megtette. Azt állította, hogy kivonja csapatait a térségből, még többet szállított oda. Azt állította, hogy megvédi a civileket, azonban az orosz hadsereg civileket gyilkol. Most abszurd állításokat tesz az ukrajnai biológiai laboratóriumokról és vegyi fegyverekről, „ami szintén csak egy újabb hazugság” – mondta Stoltenberg.

Kérdésre válaszolva kijelentette: Kínának csatlakoznia kell a világ többi részéhez, és határozottan el kell ítélnie Oroszország „brutális ukrajnai invázióját” és mindenfajta katonai támogatást, amely segítené Oroszországot abban, hogy halált, szenvedést és pusztítást okozó háborút vívjon egy független és szuverén nemzet ellen.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként köteles betartani a nemzetközi jogot

– tette hozzá.

A főtitkár hangsúlyozta továbbá, hogy Ukrajnának alapvető joga van az önvédelemhez, amelyet az ENSZ alapokmánya is rögzít. A NATO tagországai és partnerei pedig továbbra is segíteni fognak Ukrajnának ennek a jognak a fenntartásában – közölte.

Szavai szerint Oroszország inváziója Ukrajnában és katonai jelenléte Fehéroroszországban új biztonsági helyzetet teremt az európai kontinensen. A szövetségnek hozzá kell alakítania védelmi rendszerét az „új valósághoz” – mondta. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: a NATO alapvető feladata az összes szövetséges védelme és biztonságának szavatolása.

Közölte: a NATO hadereje fokozott készültségben van, körülbelül 40 ezer katona teljesít szolgálatot a szövetség keleti szárnyán, és legkevesebb százezer amerikai katona van jelen Európában.

Az európai légvédelem megerősítése pedig „félreérthetetlen üzenetet hordoz” – húzta alá. Egy szövetséges elleni támadásra az egész szövetség határozott választ fog adni – emelte ki.

Stoltenberg elmondta, a védelmi miniszterek szerdai találkozójukon megfontolják egyebek mellett a légi és haditengerészeti jelenlét jelentős növelését, az integrált légi- és rakétavédelem és a kibervédelem megerősítését.

Hangsúlyozta továbbá: a kollektív védelem jelentős megerősítése a beruházások növelését teszi szükségessé. A főtitkár üdvözölte, hogy Németország és más szövetséges országok védelmi kiadásaik emelését jelentették be. „Arra biztatok minden szövetségest, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát fordítsák a védelemre” – fogalmazott.

Stoltenberg végezetül közölte, a szerdán tervezett találkozóhoz videóhíváson keresztül csatlakozik Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter.

korábban írtuk

Stoltenberg az eddiginél is durvább erőszaktól tart Ukrajnában, szerinte az oroszok vegyi fegyvereket is bevethetnek
Stoltenberg az eddiginél is durvább erőszaktól tart Ukrajnában, szerinte az oroszok vegyi fegyvereket is bevethetnek

Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról