Képünk illusztráció
Fotó: Képernyőmentés
Sokakat megsebesített, többeket életveszélyesen Észak-Izraelben, Madzsd al-Krum arab faluban egy Libanonból elindított rakéta – jelentette pénteken az izraeli katonai rádió.
2024. október 25., 17:592024. október 25., 17:59
A falu Karmiel város közelében található, és ennek bevásárlóközpontjába csapódott be a rakéta.
A mentőszolgálat közlése szerint a támadásban 17-en sebesültek meg, közülük kilencet kellett kórházba szállítani, kettőt életveszélyes állapotban.
Súlyosan sebesült meg egy 80 éves férfi, egy 75 éves nő, közepesen egy 53 éves férfi, a többiek pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Összesen mintegy 30 rakétát indítottak Libanonból Karmiel térségébe ebben a támadási hullámban. A Vaskupola légvédelmi rendszer kettő kivételével meg tudta semmisíteni a rakétákat.
emiatt Galileában több helyen is fennakadások vannak az áramszolgáltatásban.
Az izraeli hadsereg péntek délután közölte, hogy hajnalban három katona elesett tűzpárbajban a Gázai övezet északi részén. Egyikük 21, ketten 22 éves sorköteles katonák voltak.
Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
Az eddiginél is ellentmondásosabb helyzet alakult ki a gázai tűzszüneti tervek kapcsán a Hamász terrorszervezet, Izrael és az Egyesült Államok között.
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Autó hajtott az ünneplő tömegbe a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján. A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az északnyugat-angliai nagyvárosban történt incidenst.
A Kreml szerint Donald Trump az „érzelmi túlterheltség” jeleit mutatja, miután az amerikai elnök „teljesen őrültnek” nevezte Vlagyimir Putyint Moszkva legnagyobb ukrajnai légitámadását követően.
Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt.
A pénzügyőrök 42 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban, amelyet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
A Gázai övezetben egy kitelepítetteknek otthont adó iskolára mért izraeli csapás legalább 20 embert megölt és több tucatnyit megsebesített – közölték a helyi hatóságok hétfőn kora reggel a Reuters hírügynökséggel.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap visszavonta az Európai Unióból érkező importra kivetett 50 százalékos vámok bevezetésével kapcsolatos fenyegetését, és beleegyezett, hogy július 9-ig meghosszabbítsa a kereskedelmi tárgyalások határidejét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök „teljesen megőrült” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap, hozzátéve: „nem örül annak, amit Putyin csinál”, miután Moszkva három éve tartó ukrajnai háborújának legnagyobb légitámadását hajtotta végre.
szóljon hozzá!