Sógor strasbourgi egypercesben tette szóvá a magyarellenes hisztériát

Felszólalt a bukaresti kormányválságot övező magyarellenes hangulatkeltés ellen az Európai Parlamentben Sógor Csaba képviselő. Az RMDSZ es politikus szerint rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve, hogy szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak.

Krónika

2017. július 04., 14:082017. július 04., 14:08

Sógor Csaba hétfő este, egyperces felszólalásában hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt az 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő Strasbourgban, ahol július 3-6. között ülésezik az Európai Parlament.

Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki román pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról.

Az EP-képviselő hozzátette, más esetekben alkotmányellenesnek állítottak be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.

„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – idézte a képviselő sajtóirodája a politikust. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, szerinte ugyanis a kisebbségben bármikor partnerre talál és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román-magyar kapcsolatokban”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen