Észak-Korea sikertelenül próbált ki vasárnap reggel egy mindeddig meg nem határozott típusú rakétát – közölte a dél-koreai vezérkari főnökség.
2017. április 16., 11:002017. április 16., 11:00
2017. április 16., 12:192017. április 16., 12:19
A fegyvert az ország keleti partvidékén fekvő Szinpho kikötőváros térségéből indították útnak, de a kísérlet kudarcba fulladt egy nappal azután, hogy Észak-Korea nagy katonai parádéval megünnepelte az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulóját, és atomháborúval fenyegetőzött, ha megsértik a szuverenitását.
Az Egyesült Államok a héten Korea partjaihoz irányított egy repülőgéphordozóból és rakétavető kísérőhajókból álló flottillát, hogy elhárítsa az esetleges észak-koreai fegyveres provokációkat. Donald Trump amerikai elnök előzőleg, csütörtökön kijelentette, hogy „kezelni fogják” az észak-koreai problémát.
Phenjanban a szombati, robusztus katonai díszszemlén mintegy hatvan ballisztikus rakétát vonultattak fel, köztük egy új, állítólag tengeralattjáróról indítható típust.
Az elszigetelt Észak-Korea az Egyesült Államok kontinentális területe ellen bevethető nukleáris rakétafegyver kifejlesztésére irányuló kísérletei miatt az utóbbi hetekben megnőtt a feszültség a térségben. Trump elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok akár egymaga is akcióba lép, ha Pekingnek nem sikerül jobb belátásra bírni a vele szomszédos országot.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.
Az izraeli hatóságok bejelentették további két, tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz halálát hétfőn.