Fotó: Zele.sk
Semjén Zsolt szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban. A miniszterelnök-helyettes díjat adományozott többek között Horváth Annának, Kató Bélának és Tamási Zsolt Józsefnek.
2017. augusztus 18., 13:522017. augusztus 18., 13:52
„Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni” – fogalmazott Semjén Zsolt. Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.
– jelentette ki.
Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői. Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért
Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit azért üldöznek, mert magyar.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Külhoni Magyarságért Díj annak a szimbóluma, hogy elszakíthatatlan egymástól az anyaországi és a külhoni magyarság. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, valamint biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is a támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság biztosítása pedig a közjogi keret, ami "acélabroncsként" fogja egybe a magyarságot. Közölte:
Semjén Zsolt a díjátadás után újságíróknak Horváth Anna kitüntetését demonstratív kiállásnak nevezte, szerinte természetes, hogy a magyar állam minden segítséget megad neki romániai és nemzetközi fórumokon is. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.
Arra a kérdésre, hogy egy sajtóhír szerint megmondták a nagyköveteknek, hogy fűzzék bele augusztus 20-i beszédükbe Soros Györgyöt, Semjén Zsolt úgy reagált: alapvetően Szent Istvánról és a magyar ezer évről kell szólnia az ünnepségeknek, de farizeus dolog lenne, ha csak a történelembe mennének vissza és az aktuális helyzetre nem térnének ki.
Hozzátette: Soros György támadást intézett Magyarországgal szemben, és nemzetközi színtéren, az Egyesült Államokban és Brüsszelben is Magyarország-ellenes propagandát folytat, és a magyar nép "életérdekeivel" ellentétes célokat finanszíroz. „Az önvédelemből és az életösztönből következik, hogy világosítsuk fel a világot, hogy mi Soros György mesterkedése” – mondta Semjén Zsolt, aki szerint következéseképpen helyes, ha a nagykövetek a magyar önvédelmet a középpontba állítják.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszervezőségben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és a külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.
Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség.
A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!