Rogozin persona non grata lett a Moldovai Köztársaságban

Dmitrij Rogozint nem látja szívesen Moldova EU-barát kormánya

Dmitrij Rogozint nem látja szívesen Moldova EU-barát kormánya

Nemkívánatos személynek nyilvánították Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettest a Moldovai Köztársaság hatóságai – adta hírül az Unimedia.info hírportál.

Rostás Szabolcs

2017. augusztus 02., 18:122017. augusztus 02., 18:12

2017. augusztus 02., 18:212017. augusztus 02., 18:21

Andrei Galbur külügyminiszter az EU-párti chișinăui kormány szerdai ülése után közölte, a politikust a Moldovával kapcsolatban tett „barátságtalan és sértő” kijelentései miatt tiltották ki a volt szovjet tagköztársaságból.

Chișinăuban valószínűleg az verte ki a biztosítékot, hogy Rogozin a napokban úgy nyilatkozott: egy moldovai hivatalos küldöttség nemrég „cigánykodott”, „apróságokért koldult” Moszkvában.

Románia a múlt héten nem engedte be légterébe azt az utasszállító repülőgépet, amelyen a Chișinăuba tartó Rogozin utazott. A meghiúsult látogatás miatt az EU tiltólistáján szereplő kormányfőhelyettes szankciókkal fenyegette meg az ügyben érintett moldovai, román és magyar tisztviselőket. (Az utasszállítót a budapesti hatóságok sem engedték leszállni Magyarország területén).

korábban írtuk

Meleșcanu: Rogozin össze akarta ugrasztani Romániát és Oroszországot
Meleșcanu: Rogozin össze akarta ugrasztani Romániát és Oroszországot

A román hatóságok szerint Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szándékosan azért kívánta áthágni az EU-ba való beutazás tilalmát, hogy egymásnak ugrassza Bukarestet és Moszkvát.

Az orosz miniszterelnök-helyettes Chișinăuból az úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaságba – Moldova orosz többségű szakadár területére – utazott volna tovább, hogy részt vegyen az orosz békefenntartók ottani beavatkozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.

Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság oroszbarát elnöke a kormány döntésére úgy reagált, hogy ezzel a lépéssel a chișinăui kormány az elmúlt huszonöt évben előzmény nélküli diplomáciai és geopolitikai konfliktusba „rángatta bele” az országot. „Mérhetetlen politikai stupiditásra vall nemkívánatosnak nyilvánítani Oroszország kormányfőhelyettesét, a döntés ugyanakkor rendkívül rossz szolgálatot tesz az országnak és a moldovaiaknak. Nem tudom eldönteni, hogy kormányzati illetékeseink a maguk feje után cselekszenek vagy az óceánon túlról bábként rángatják őket” – írta közösségi oldalán Igor Dodon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg