Felborult és kigyulladt egy olajszállító tartálykocsi Pakisztánban, az eset következtében legkevesebb 123-an meghaltak – közölték helyi hivatalos források.
2017. június 25., 11:272017. június 25., 11:27
A szerencsétlenség az ország keleti részén lévő Pandzsáb tartományban történt, a tartományi fővárostól, Lahortól mintegy 400 kilométerrel délnyugatra. Az MTI tájékoztatása szerint miután a kocsi felborult, helybéliek odaözönlöttek, hogy összegyűjtsék a tartályából kifolyó olajat.
A kocsi azonban kigyulladt – egy rendőr beszámolója szerint előbb egy robbanás történt –, ami a halálos áldozatokon túl legalább száz ember sebesülését okozta.
A sebesülteket különböző kórházakba szállították. Az egyik kórház igazgatója azt mondta: 31 sebesült állapota válságos. Az olajat összegyűjteni akaró helybéliek főleg motorkerékpárokon érkeztek a helyszínre – mondták szemtanúk. A rendőrség közlése szerint a tűzben megsemmisült 75 motorkerékpár és hat gépjármű, köztük egy rendőrségi személygépkocsi. A mentésben a hadsereg is részt vesz, katonák helikoptereken érkeztek a helyszínre.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
szóljon hozzá!