Putyin: Moszkva célkeresztjébe kerülhetnek az amerikai rakétákat befogadó európai országok

Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.

MTI

2018. október 25., 08:332018. október 25., 08:33

Erre Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetett szerda este az olasz vendégével, Giuseppe Conte olasz kormányfővel közös moszkvai sajtóértekezletén. Kilátásba helyezte, hogy Oroszország szimmetrikusan fog válaszolni azokra a lépésekre, amelyeket az Egyesült Államok fog megtenni a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről megkötött (INF) szerződés felmondása után.

„Ha az Egyesült Államok kivonul az INF-megállapodásból, a legfőbb kérdés az lesz, hogy mit tesz majd az újonnan hozzáférhető rakétákkal. Ha Európába szállítják őket, akkor a válaszunknak természetesen tükröznie kell majd ezt” – mondta az orosz vezető.

Idézet
És azoknak az európai országoknak, amelyek ebbe beleegyeznek (az amerikai rakéták területükre telepítésével), meg kell érteniük, hogy saját érdekeiket egy lehetséges rakétacsapás fenyegetése mögé helyezik” – tette hozzá Putyin.

Mint mondta, Oroszország képes lesz gyorsan reagálni. Kifejezte reményét, hogy november 11-én módja lesz majd a témát megvitatni Donald Trump amerikai elnökkel. Megismételte, hogy az Egyesült Államok semmivel sem bizonyította, hogy Moszkva megsértette volna az INF-egyezményt, azt állította ugyanakkor, hogy Washington megtette ezt. Kijelentette, hogy Moszkva számára nem volt meglepetés a szerződés felmondásának bejelentése, mert az amerikai kongresszus által elfogadott költségvetés finanszírozza a közepes és rövid hatótávolságú rakéták fejlesztését.

Putyin elmondta azt is, hogy Moszkva és Róma tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy miként lehetne Olaszországot csatlakoztatni a Török Áramlat földgázvezetékhez, valamint hogy az orosz gázt Európába déli útvonalon elvezető csővezetékeket építsenek ki. Conte kijelentette, hogy mielőbb véget kellene vetni az Oroszország ellen a Krím elcsatolása és az Ukrajnában való beavatkozása miatt bevezetett uniós gazdasági szankcióknak. Kitért ugyanakkor annak a kérdésnek megválaszolása elől, hogy kormánya kész lenne-e megvétózni a büntetőintézkedések hatályának meghosszabbítását. Annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy Róma szeretné meggyőzni a többi európai kormányt arról, hogy előrelépés csakis a párbeszéden keresztül lehetséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 29., péntek

Zelenszkij a NATO „védőernyője” fejében elképzelhetőnek tart egy tűzszüneti megoldást

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint elképzelhető egy olyan tűzszüneti megoldás, amelynek alapján a NATO „védőernyő” alá vehetné a kijevi kormány által ellenőrzött ukrajnai területeket.

Zelenszkij a NATO „védőernyője” fejében elképzelhetőnek tart egy tűzszüneti megoldást
2024. november 29., péntek

Drónból öntötték le festékkel a stockholmi orosz nagykövetséget

A svéd rendőrség közlése szerint azonosítatlan típusú drón péntek reggel átrepült a stockholmi orosz nagykövetség fölött és festéket dobott az épületre.

Drónból öntötték le festékkel a stockholmi orosz nagykövetséget
2024. november 29., péntek

Parlamenti választások: külföldön már elkezdődött a szavazás

Romániai idő szerint pénteken 20 órakor elkezdődött a külképviseleti szavazás a parlamenti választásokon; elsőként az új-zélandi Auckland városában kialakított szavazókörzetet nyitották meg.

Parlamenti választások: külföldön már elkezdődött a szavazás
2024. november 29., péntek

Orosz hírszerzés: nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik

Nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik, melynek érdekében egy békefenntartónak nevezett kontingenst vezényelnének az országba – állította pénteken kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).

Orosz hírszerzés: nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik
2024. november 29., péntek

Korlátozza a 16 évesnél fiatalabbak hozzáférését a közösségi médiához az ausztrál parlament által elfogadott jogszabály

Az ausztrál parlament pénteken jóváhagyta a gyermekek és tizenévesek közösségi médiához való hozzáférését korlátozó jogszabályt, amely csak a 16 éves vagy annál idősebb korosztály számára engedélyezi a közösségi médiához való hozzáférést.

Korlátozza a 16 évesnél fiatalabbak hozzáférését a közösségi médiához az ausztrál parlament által elfogadott jogszabály
2024. november 29., péntek

Szijjártó Péter: a kisebbségek jogainak megsértése nem tekinthető kétoldalú kérdésnek

A nemzetközi közösségnek fontos kötelessége kiállni a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen, attól függetlenül, hogy ez hol, melyik országban történik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.

Szijjártó Péter: a kisebbségek jogainak megsértése nem tekinthető kétoldalú kérdésnek
2024. november 29., péntek

Kreml: Oroszország nem avatkozott be a romániai választási folyamatba

Megalapozatlannak nevezte a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a romániai elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat – közölte pénteken a Reuters és az EFE.

Kreml: Oroszország nem avatkozott be a romániai választási folyamatba
2024. november 29., péntek

A romániai elnökválasztásról kell számot adniuk a TikTok képviselőinek az Európai Parlamentben

Kedden hallgatja meg az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága a TikTok képviselőit a romániai elnökválasztással kapcsolatban – közölte pénteken Dan Nica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője.

A romániai elnökválasztásról kell számot adniuk a TikTok képviselőinek az Európai Parlamentben
2024. november 29., péntek

Vlagyimir Putyin újabb rakétacsapásokkal fenyegeti Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal fenyegetőzött, hogy egy új, nukleáris robbanótöltet hordozására is képes ballisztikus rakétával fog ismét csapást mérni Ukrajnára, miután Moszkva széles körű támadást intézett a kritikus energetikai infrastruktúra ellen.

Vlagyimir Putyin újabb rakétacsapásokkal fenyegeti Ukrajnát
2024. november 29., péntek

Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe New Yorkban – Az izraeli légierő a Hezbollah feltételezett fegyverraktárát támadta

Számos palesztinpárti tüntetőt vettek őrizetbe New York belvárosában a hálaadás napján tartott hagyományos ünnepi felvonulás helyszínén csütörtökön.

Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe New Yorkban – Az izraeli légierő a Hezbollah feltételezett fegyverraktárát támadta