Fotó: Mil.ru
Románia az elsődleges célpontok között szerepel egy esetleges, a nyugati szövetségesek katonai logisztikáját és támaszpontjait érintő orosz támadás során – írta az orosz Pravda című napilap.
2022. április 28., 19:232022. április 28., 19:23
Az újság annak kapcsán közölt cikket, hogy James Heappey, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár korábban jelezte: Ukrajnának jogában áll oroszországi katonai célpontokat támadni, hogy megzavarja az orosz hadsereg logisztikai utánpótlási vonalait. Ezt kommentálva Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő arról beszélt: ez esetben Oroszországnak is jogában áll csapást mérni egyes, Ukrajna számára fegyvereket szállító NATO-tagállamokra, hogy ezáltal megzavarja a katonai logisztikai utánpótlási vonalakat.
– előbbi azért, mert „lerohanhatja Transznisztriát, hogy megsegítse az ottani moldovai testvéreit”, utóbbi pedig azért, mert tranzitországként szolgál az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok számára.
Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is.
Eközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön arról beszélt: amennyiben Finnország és Svédország benyújtja NATO-tagságra vonatkozó kérelmét, felvételük gyorsan megvalósulhat. Oroszország ukrajnai beavatkozásával kapcsolatban a NATO főtitkára azt monda, a „brutális orosz agresszió” megmutatta azon országok, köztük Moldova és Georgia „technikai és politikai támogatásának” fontosságát, amelyek nem tagjai sem a NATO-nak, sem pedig az Európai Uniónak.
Amennyiben Finnország és Svédország benyújtja NATO-tagságra vonatkozó kérelmét, felvételük gyorsan megvalósulhat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön. Oroszország többször megfenyegette a két országot NATO-aspirációi miatt.
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
szóljon hozzá!