Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kemény szavakkal illette Moszkvát
Fotó: Jean-Yves Le Drian/Facebook
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter azzal vádolta meg csütörtökön Oroszországot, hogy csak színleli a tárgyalást a tűzszünetről Ukrajnában, miközben továbbra is „a fegyvereket beszélteti”.
2022. március 17., 16:532022. március 17., 16:53
„Pont úgy, mint Aleppóban (Szíriában) vagy Groznijban (Csecsenföldön), az orosz logika a megszokott hármasságon alapul: válogatás nélküli bombázások, úgynevezett humanitárius folyosók létrehozása azért, hogy aztán az ellenfelet megvádolják ezek semmibe vételével, valamint tárgyalások azzal az egyetlen céllal, hogy színleljék a tárgyalást” – mondta a francia diplomácia vezetője a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.
Az orosz fél azt kérte, hogy Ukrajna nyilvánítsa magát semleges országnak, ezt viszont Kijev elutasította. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanakkor korábban kijelentette, hogy Ukrajna a NATO „nyitott ajtók” politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO „nyitott ajtók” politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
„Oroszország úgy döntött, hogy továbbra is a fegyvereket beszélteti, és nem hajlandó jelenleg a tűzszünetre” – vélekedett Jean-Yves Le Drian. A tárcavezető Moszkva „maximalista követelésére” hívta fel a figyelmet. Szerinte Oroszország „az ukrán kapitulációt” szeretné, és a városok ostrom alá vételével a háború súlyosbodását tűzte ki célul.
„Ez hosszú távú durva drámai folyamat” – hangsúlyozta a francia külügyminiszter, aki szerint Ukrajna „felelősségteljesen és nyitottan” áll a tárgyalásokhoz.
„Amennyiben Oroszország vegyi vagy biológiai eszközöket vet be Ukrajnában, az elfogadhatatlan eszkalációhoz vezetne, és válaszul tabu nélküli, radikális és kemény gazdasági szankciókat vonna maga után” – jelentette ki a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO „nyitott ajtók” politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
szóljon hozzá!