Lavrov: a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése Oroszországtól távolabb „tolja” a harcvonalat

•  Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Az Ukrajna elleni „különleges hadművelet” földrajzi koordinátái megváltoztak, Oroszország a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése miatt távolabbra fogja tolni magától a jelenlegi harcvonalat – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami RT tévécsatornának és RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

MTI

2022. július 20., 17:062022. július 20., 17:06

A tárcavezető azt mondta, hogy a háború célja Moszkva szempontjából változatlanul Ukrajna „nácitlanítása” és demilitarizálása, abban az értelemben, hogy ennek az országnak a területéről nem érheti semmilyen fenyegetés Oroszország biztonságát. Lavrov szerint az orosz fél a március végi isztambuli kétoldalú tárgyaláson kész lett volna elfogadni az akkori helyzetből kiinduló ukrán megállapodási javaslatot.

Közölte, hogy a „földrajz” mostanra megváltozott, már nemcsak a szakadár Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot, hanem Herszon és Zaporizzsja megyét és más ukrajnai területeket is érinti,

Idézet
és ez a folyamat folytatódik, méghozzá következetesen és kitartóan folytatódik”.

Hangsúlyozta: ahogy a Nyugat egyre több nagy hatótávolságú fegyvert, például HIMARS rakéta-sorozatvetőket „pumpál” Ukrajnába, a különleges művelet földrajzi céljai még távolabb kerülnek a jelenlegi vonaltól. A külügyminiszter azt mondta, Oroszország nem engedheti meg, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vagy „bárki, aki a helyébe lép”, nagy hatótávolságú fegyverekkel fenyegesse a területét vagy a szakadár köztársaságokét.

Szergej Lavrov szerint Oroszország komoly veszteség nélkül tudna átállni más vásárlókra, ha Európa elállna energiahordozóinak vásárlásától. Ha pedig Európa hirtelen megváltoztatná álláspontját, és felajánlaná Oroszországnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását,

akkor Moszkvának ezt nem lenne szabad elutasítania, de előbb meg kellene néznie, hogy előnyös-e a számára, és csak aztán reagálnia.

Lavrov az egyórás interjúban egyebek között arról is beszélt Margarita Szimonyjannak, az RT főszerkesztőjének, hogy az Ukrajna elleni „különleges hadművelet” bejelentése után az „elkerülhetetlenség” érzése fogta el, az invázió megkezdése után pedig „még megkönnyebbülés” is. Utóbbit azzal magyarázta, hogy Oroszország hosszú éveken át nem tudott választ adni a Donyec-medencei és az orosz embereknek arra a kérdésére, hogy „meddig szabad megengedni a józan észnek, a népnek, a Biztonsági Tanács határozatának és a hozzá kapcsolódó, szemtelenül elszabotált dolgoknak a megcsúfolását”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében

XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében
2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról