Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerdán, a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2022. március 02., 18:112022. március 02., 18:11
A miniszterelnök a kormányülést követően kijelentette:
Miután a kormány a háború hetedik napján értékelte a kialakult helyzetet, a kabinet megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére.
– hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy folytatta: a legfontosabb, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon. A miniszterelnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ukrajna a barátunk, bajban vannak és a bajbajutottakon segíteni kell.
Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket” – számolt be.
Mielőbb véget kell érnie az ukrajnai háborúnak, „békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában” – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
szóljon hozzá!