Fotó: Az OECD Facebook-oldala
Románia folytatja a kétoldalú tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden tagállamával, és reméli, hogy „erősségeivel és érveivel” a lehető legrövidebb időn belül sikerül kivívnia, hogy a tagországok egyöntetűen támogassák az országnak a szervezethez való csatlakozását – hangsúlyozza péntek esti közleményében a román külügyminisztérium.
2017. szeptember 09., 10:112017. szeptember 09., 10:11
Az OECD tanácsa a pénteki nap folyamán a szervezet bővítéséről tárgyalt Párizsban – írja az Agerpres. Az ülésen szó volt azokról a lehetséges tagországjelöltekről is, amelyek csatlakozásával kapcsolatban döntés születhet a tanács szeptember 25-ei ülésén – mutat rá a román külügy közleménye.
Mint ismeretes, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium ezt megelőzően, szintén pénteken közölte, hogy nem támogatja Horvátország és Románia OECD-hez való csatlakozását. A KKM közleménye szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tanácsa pénteken Párizsban tárgyalt a szervezet bővítéséről.
Románia esetében a marosvásárhelyi katolikus iskola bezárásával, Horvátország esetében pedig a MOL horvátországi beruházása körül kialakult helyzettel, valamint a MOL vezetőjével szembeni horvát magatartással indokolták a támogatás megtagadását – írta a KKM.
A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta pénteken a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!