Fotó: Videófelvétel
Nyoma veszett két román nőnek, aki abban a valenciai lakóházban lakott, ahol csütörtök este hatalmas tűz ütött ki.
2024. február 26., 08:012024. február 26., 08:01
Adriana Banu, a valenciai társasház ügyintézője a Pro TV-nek elmondta, hogy az épületben két román nő lakott.
„Megerősítettük azt az információt, hogy két román nő lakott a társasházban, a 95-ös számú lakásban. Majdnem 2 éve ott laktak, közvetlenül a lakás felett, ahol a tűz keletkezett. Egy fiatal lány, egy tinédzser, 15 és 18 év közötti, és az édesanyja” – emlékeztetett, hozzátéve, eddig tíz holttest személyazonosságát sikerült megállapítani, a többieké viszont még eltart, mivel teljesen elszenesedtek.
Azt is megjegyezte, hogy a portás nem erősítette meg, hogy a két nő a tűzvész idején a lakásban tartózkodott.
„Papírok nélkül maradtunk. Nincs útlevelünk, nincs személyi igazolványunk, az itteni jogosítványon és az itteni okmányon kívül nincs. Nincs születési anyakönyvi kivonatunk, házassági anyakönyvi kivonatunk, abszolút semmi” – mondta.
„A konzuli hivatal képviselői sürgős lépéseket tettek az illetékes spanyol hatóságokkal közösen, hogy ellenőrizzék a két román állampolgár eltűnésével kapcsolatos információkat. A helyi hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok lennének az eltűnt személyek között” – olvasható a külügy közleményében.
A tárca arról is tájékoztat, hogy a konzuli hivatalhoz konzuli segítségkérés érkezett az érintett épületben élő román családtól, hogy új személyazonossági okmányokat állíthassanak ki, mivel a régi okmányok a tűzben megsemmisültek.
„A konzuli hivatal képviselői folytatják a párbeszédet az illetékes spanyol hatóságokkal, és a törvényes hatásköröknek megfelelően konzuli segítséget nyújtanak” – közölték a tárca képviselői.
Az erős szél miatt rendkívül gyorsan terjedő tűz során több ember az erkélyeken rekedt, és onnan próbált menekülni a lángok elől, amelyek a jelentések szerint a hetedik emeleten törtek ki, és mintegy fél óra alatt elborították az egész épületet.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
szóljon hozzá!