Németh Zsolt: Az őshonos kisebbségek tagjai kiemelt megközelítést és bánásmódot érdemelnek
Fotó: Prázsmári Tímea
Az őshonos nemzeti kisebbségek Európa alapvető értékét jelentik, az Európa Tanács kisebbségi keretegyezménye kulcsfontosságú nemzetközi jogi eszköz megőrzésük és jogaik biztosítására – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke kedden, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése keretében.
2021. április 20., 12:052021. április 20., 12:05
2021. április 20., 13:062021. április 20., 13:06
Németh Zsolt az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: a nemzeti kisebbségek különleges csoportot képviselnek Európában, tagjaik kiemelt megközelítést és bánásmódot érdemelnek.
– jelentette ki.
Tájékoztatása szerint Kovács Elvira vajdasági magyar politikus, a közgyűlés szerb delegációjának tagja az ülésén átfogó kisebbségi jelentést mutatott be, amelynek kiemelkedő érdeme, hogy az Európai Tanács kisebbségi keretegyezménye alapján végzett ellenőrzések hatékonyabbá tételét helyezi kilátásba.
A közgyűlés magyar delegációjának vezetője elmondta, a nemzeti kisebbségek megőrzése Európában című jelentés kiemelten foglalkozik az ukrajnai helyzettel, amelyben a jelentéstevő aggodalmának adott hangot az országban felerősödő nacionalizmus miatt. Kovács Elvira ezért is hangsúlyozza a kisebbségi jogok védelmét szolgáló normák erősítését – közölte.
Németh Zsolt végezetül kiemelte, az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének ügyét magyar jelentéstevők már korábban is eredményesen képviselték és tartották napirenden az Európa Tanácsban. Annak a szervezetnek a fórumain, amely a legkomolyabb nemzetközi jogi eszközrendszerrel bír a kisebbségvédelem területén a nyelvi charta és a kisebbségi keretegyezmény által – tette hozzá a politikus.
Kovács Elvira a jelentés ismertetésekor kijelentette:
A jelentés Ukrajnával foglalkozó fejezeteit ismertetve az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: az államnyelv tökéletes ismeretének fontosságára hivatkozva eltörölni vagy csökkenteni a kisebbségi jogokat megengedhetetlen és aggodalomra ad okot.
A nyelvi, etnikai és kulturális kisebbségek sokféleségének megőrzése, jogaik védelme jelenti a béke és a stabilitás garanciáját Európában – tette hozzá Kovács Elvira.
Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő a vita során elmondott felszólalásában hangsúlyozta, a kisebbséggé váló őshonos nemzeti közösségek helyzete mutatja, hogy átfogó nemzetközi és multilaterális rendszerre, a tagállamok közötti párbeszédre, vonatkozó jogszabályaik harmonizálására, a nemzetközi normák betartatására, valamint rendszeres felülvizsgálatára van szükség.
Juhász Hajnalka KDNP-s országgyűlési képviselő a beszédében sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Unió nem szentel kellő figyelmet a kisebbségvédelem témájának, aminek egyik bizonyítéka a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelmében indított Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés közelmúltbeli elutasítása.
A képviselő hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségi jogok hatékony védelme nem tekinthető nemzetbiztonsági fenyegetésnek. A kormányoknak elő kell mozdítaniuk az egyenlő feltételek megteremtését a nemzeti kisebbségi jogok tekintetében is – tette hozzá.
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben öten meghaltak, öten pedig megsérültek – közölte a szlovák mentőszolgálat operációs központja (OSZZS).
Megkezdődött csütörtök délután az európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők értekezletének középpontjában a központi EU-intézmények új vezetőinek kiválasztása szerepel.
Az izraaeli hadsereg (IDF) rajtaütéseket hajtott végre a Gázai övezetben és Ciszjordániában, a túszalkut és tűzszünetet követelő civilek pedig több helyen megbénították a forgalmat az izraeli főutakon csütörtökön.
Európában elsőként 2030-tól Dánia megadóztatja az állattenyésztőket a teheneik, sertéseik és juhaik által kibocsátott üvegházhatású gázok után.
Nem történt előrelépés az egy évvel ezelőtt kötött, Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó megállapodás megvalósításában – jelentette ki Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos.
Tavaly 83 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma Németországban, főleg az izraeli-palesztin között háború kitörése óta – idézte kedden a RIAS megfigyelő szervezet adatait a Reuters hírügynökség.
Egy máltai bíróság alapfokon elrendelte Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – jelentette be kedden a Facebook-oldalán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)