Hatóságok: nem veszélyes az egészségre az Európa légterébe került radioaktív szennyezés

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, a Magyar Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.

Krónika

2017. november 23., 17:302017. november 23., 17:30

2017. november 23., 17:332017. november 23., 17:33

Az OAH honlapján csütörtökön közzétett, az MTI által idézett tájékoztató szerint a magyarországi mérőállomások 2017. október 16. óta nem mutattak ki ruténiumot a légkörben. Közölték, hogy a légkörbe került szennyeződés forrását nem lehet pontosan beazonosítani, de valószínűsíthető, hogy az Ural környékén került a levegőbe és nem atomerőműből származik.

Hozzátették: különböző források a cseljabinszki üzemanyag-feldolgozót teszik felelőssé a szennyezésért, de az érintettek tagadják ezt.

A közlemény idézi a kazah és orosz hatóságok csütörtöki tájékoztatását is, amely szerint a mérési eredmények, helyszíni vizsgálatok alapján az üzemben és közeli Kazahsztáni Nukleáris Központban is a megengedett értékek alatti a sugárzás szintje, emellett ruténiumszennyezést okozó rendellenességet sem tártak föl.

Ezzel összefüggésben egyébként a Nukleáris Tevékenységek Ellenőrzésével Foglalkozó Romániai Bizottság (CNCAN) november 10-én azt közölte, hogy Konstanca, Ilfov és Teleorman megyében mutattak ki nukleáris szennyeződést a légtérben. Az intézmény ugyanakkor leszögezte: hogy a mért radioaktivitás „nem lépi túl a természetes környezetben észlelt radioaktivitás éves szintjét, és tízszer alacsonyabb a figyelmeztetési szintnél”. A CNCAN közölte azt is, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti az emberek egészségét és a környezetet.

A Magyar Atomenergia Hivatal október eleje óta fokozott figyelemmel kíséri a belföldi méréseket, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatóit, a társhatóságok jelentéseit és az orosz hatóságokkal is közvetlen kapcsolatba lépett, tájékoztatási kötelezettségét ellátta – közölte csütörtökön a hivatal.

A francia nukleáris biztonsági intézet november 9-én arról számolt be, hogy az egészségre és a környezetre nem veszélyes radioaktív felhő vonul végig Európa fölött. Az IRSN szerint a sugárzó anyag Oroszországban vagy Kazahsztánban kerülhetett a levegőbe szeptember utolsó hetében, de mindkét ország tagadta, hogy atombaleset történt volna a területén. Az orosz meteorológiai szolgálat kedden erősítette meg, hogy a ruténium 106-os radioaktív izotópjának a megengedetthez képest ezerszeresét mérték a légkörben szeptember végén az Urál déli része fölött, de az orosz állami atomhatóság nem tudott balesetről az ország egyik atomlétesítményében sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak
2025. május 29., csütörtök

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen

Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen
2025. május 28., szerda

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában

Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate fivérek ellen az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS).

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában
2025. május 28., szerda

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint

A Fekete-tenger térségének biztonságát, stabilitását és fenntartható fejlődését célzó új és átfogó stratégiát mutatott be szerdán az Európai Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse az Európai Unió geopolitikai szerepét a térségben.

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint
2025. május 28., szerda

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek

Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek
2025. május 28., szerda

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben

A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben
2025. május 28., szerda

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül

Vlagyimir Putyin elnök az ukrajnai háború befejezésének egyik feltételeként azt követeli, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására.

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett

Elkötelezettségét hangsúlyozta a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítése mellett Nicușor Dan román államfő, miután telefonon beszélgetett Donald Trump amerikai elnökkel.

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett
2025. május 28., szerda

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek

Káosz tört ki kedden egy vitatott, az Egyesült Államok által támogatott csoport által működtetett gázai segélyosztó helyszínen, amikor kétségbeesett palesztinok ezrei igyekeztek élelmiszerhez, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le.

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek