MSZP–Fidesz-szerverháború a választások előtt

2006. február 15., 00:002006. február 15., 00:00

Informatikai háború dúl a két legnagyobb magyarországi párt között. Hiller István, az MSZP elnöke ugyanis bejelentette: február 3-án a Fidesz server.fidesz.hu azonosítójú számítógépes szerveréről behatoltak az MSZP választási anyagaiba, és elvittek onnan terveket, egyéni képviselő-jelölti kreatív anyagok különböző változatait. Az MSZP emiatt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult, és várja az ügyben a testület állásfoglalását. Az MSZP elnöke megjegyezte: a behatolás során nemcsak a párt közismert politikusainak, hanem több megyei országgyűlési képviselőnek a választási anyagát is letöltötték. A tájékoztatón jelen lévő Szekeres Imre elnökhelyettes elmondta: az OVB-hez jogosulatlan adatszerzés megállapítása miatt fordultak, a testület a bejelentés kivizsgálása után elmarasztalhat és büntetőjogi felelősséget is megállapíthat. Az üggyel kapcsolatban a fideszfrakcio.hu internetes szerkesztőség közleményében azt írta: nyilvános internetes fórumokon napokon keresztül szerepelt az az információ, hogy a brain.relativ.hu honlapon megtalálhatók az MSZP nyilvánosságnak szánt kampányanyagai, valamint a honlapra belépéshez szükséges felhasználói név és jelszó is. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke szerint az MSZP-nek a szerverüggyel az a célja, hogy a rendőrség segítségével ellehetetlenítse a Fidesz kampányát. Rogán tegnap közölte: az MSZP elnöke olyasmivel vádolja a Fideszt, amit a nagyobbik kormánypárt az utóbbi másfél hónapban rendszeresen elkövetett a Fidesz ellen. Mint mondta, nem tartja helyesnek, amit a Fidesz munkatársai tettek, bár véleménye szerint csak olyasmit csináltak, ami az internet világában rendszeresen előfordul, mindennapos dolog, és nem követtek el olyan vétséget, amivel bárkinek ártottak volna.
Rogán Antal arra hivatkozva, hogy a Fidesznek nincs titkolnivalója, a sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta annak az internetes oldalnak a címét, illetve az ahhoz tartozó felhasználónevet és jelszót, amelyről a Fidesz kampányanyagait, plakátjait lehet letölteni.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár