Fotó: News8000.com
Az illetékes finn bíróság megnevezte hétfőn azt a 18 éves marokkói menedékkérőt, akit a turkui késeléses támadás elkövetésével gyanúsítanak. A rendőrség az eset mind az öt gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kérte a bíróságtól.
2017. augusztus 21., 14:382017. augusztus 21., 14:38
A pénteki támadást, amelyben megöltek két nőt, és megsebesítettek további nyolc embert, feltehetőleg Abderrahmán Meska követte el. Terrorcselekmény, szándékos emberölés és szándékos emberölés kísérlete gyanújával nyomoznak ellene – olvasható a bíróság közleményében. A férfit kedden videokapcsolaton keresztül kihallgatják – tették hozzá.
A finn rendőrség vasárnap arról adott ki közleményt, hogy sikerült kihallgatnia a láblövése miatt kórházban ápolt, feltételezett merénylőt, és hétfőn fogja kérni a bíróságtól a férfi előzetes letartóztatását.
A rendőrség hétfőn az üggyel kapcsolatban őrizetbe vett mind az öt gyanúsított előzetes letartóztatását kérte. Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanú szerint a négy másik marokkóinak milyen szerepe volt a támadásban. Mind a négy tagadja, hogy bűnrészes volna.
A finn rendőrkapitányság korábban arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudták kihallgatni a fő gyanúsítottat. A többi négy gyanúsított kihallgatása folytatódik, ők kifejezték készségüket, hogy a rendőrséggel együttműködve mindent tisztáznak. A 18 éves marokkói férfi tavaly érkezett Finnországba, egy befogadóközpontban lakott, és meg nem erősített információk szerint megtagadták tőle a menedékjogot.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!