Fotó: Kristó Róbert
Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakušan cseh belügyminiszter.
2022. április 14., 14:072022. április 14., 14:07
A Právo című független baloldali lap csütörtökön azt írta, hogy a cseh hatóságok az Ukrajnából elmenekült romákkal összefüggésben szembesültek a kettős állampolgárság problémájával. Számos roma menekültnek az ukránon kívül magyar útlevele is van.
„A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk” – szögezte le a miniszter a lapnak nyilatkozva. Megjegyezte:
Vít Rakušan szerint eddig mintegy 1200 ukrajnai roma menekült érkezett Csehországba, „akiket úgy kezelnek, mint bárki mást”. A romáknál az a fő gond, hogy nagy – olykor 20-30 személyből álló – családokról van szó, amelyek számára igen nehéz megfelelő, közös szállást találni.
Emil Voráč, a Khamoro civil szervezet igazgatója szerint az ukrajnai roma menekültek egy része nem beszéli sem a roma, sem az ukrán vagy az orosz nyelvet, csak magyarul tud. Itt az is probléma, hogy
A cseh belügyminisztérium a napokban 10 millió koronás külön alapot hozott létre az „eltérő szocio-kulturális” környezetből származó ukrán menekültek megsegítésére. A belügyi és a munkaügyi tárca, illetve a civil szervezetek képviselői a hét elején megvitatták az ukrajnai roma menekültekkel kapcsolatban felmerült problémákat, és megállapodtak egy speciális segélyprogramról. Ennek része, hogy a roma menekülteket családonként az ország különböző régióiban helyezik el, hogy megakadályozzák az elszigetelt roma gettók kialakulását – mutatott rá Jelena Silajdžić, a Slovo21 civil szervezet igazgatója.
A prágai sajtóban megjelent információk szerint az ukrajnai, kárpátaljai roma magyar menekültek száma néhány százra tehető.
Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában.
Volodimir Zelenszkij vasárnap közölte, hogy kész lenne csütörtökön Isztambulban találkozni Vlagyimir Putyinnal. A bejelentés előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította Ukrajna elnökét, azonnal fogadja el Oroszország tárgyalási ajánlatát.
XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
1 hozzászólás