Fotó: Wikipédia
Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael végzett kedden Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában – közölték libanoni és palesztin biztonsági források.
2024. január 03., 08:052024. január 03., 08:05
Arúri, az iszlamista palesztin mozgalom katonai szárnyának egyik alapítója a szervezet ciszjordániai vezetője volt. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök még az október 7-i Izrael elleni támadás előtt megfenyegette, hogy megölik.
Az NNA libanoni állami hírügynökség jelentése szerint hat ember vesztette életét az izraeli drón okozta robbanásban és tűzben.
Egy televíziós beszédben Haníje „gyáva merényletként” ítélte el Arúri megölését, és Izraelt tette felelőssé a halálos csapásért.
Haníje megemlékezett a Hamász katonai szárnya, a Kasszam Brigádok két vezetője – Szamir Findi Abu Amer és Azzam Al-Akraa Abu Ammar – haláláról is, akiket ugyanebben a támadásban öltek meg.
„Egy olyan mozgalmat, amelynek vezetői és alapítói mártírként esnek el népünk és nemzetünk méltóságáért, soha nem lehet legyőzn” – mondta Haníje.
A terület, ahol a légicsapás történt, az Irán által támogatott Hezbollah egyik fellegvára is.
Egy amerikai tisztségviselő a CNN-nek elmondta: a Biden-kormányzatot nem tájékoztatták előre a műveletről.
Izrael nem vállalta a felelősséget a bejrúti csapásért, amelyet a Hamász regionális szövetségesei elítélték, ami
Emmanuel Macron francia elnök kedden sürgette Izraelt, hogy kerülje az eszkalációt „különösen Libanonban” – olvasható a francia elnökség közleményében.
A Hamász prominens politikai és katonai vezetője 1966-ban született a ciszjordániai Ramallah körzetében található Arúra faluban.
Arúri 1987 óta volt a Hamász tagja, és halála előtt a Hamász ciszjordániai vezetőjének számított. 2010 óta tagja volt a Hamász Politbürójának, 2017-ben pedig annak helyettes vezetőjévé választották.
Az izraeli hatóságok többször is őrizetbe vették, 1985-1992, illetve 1992-2007 között hosszabb időszakokra.
Az izraeli hadsereg októberben lerombolta Arúri arúrai házát.
2015-ben az amerikai pénzügyminisztérium különlegesen veszélyes globális terroristának nyilvánította Arourit, és 5 millió dollárig terjedő jutalmat ajánlott fel a róla szóló információkért. Arúri házas volt, két lánya volt, és halálakor Libanonban élt.
Lemondott a Harvard Egyetem rektora az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatos vádak nyomán
Lemondott a Harvard Egyetem rektora az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatos vádak nyomán
Lemondott a Harvard Egyetem elnöke kedden, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.
Claudine Gay, az Egyesült Államok vezető egyetemének elnöki posztjáról – ami megfelelő a rektori tisztségnek – való távozását levélben jelentette be. Többi között azt írta, hogy az intézmény érdekeit szem előtt tartva, a Harvard irányító testületének tagjaival való konzultációt követően jutott az elhatározásra.
Mint fogalmazott, jelenleg „rendkívüli kihívások” érik az egyetemet, s ezekben az időkben teljes mértékben az intézményre kell összpontosítani, és nem személyekre. Az afroamerikai egyetemi vezető ijesztőnek és személyeskedő támadásnak nevezte a vele történteket, amelyeket szavai szerint faji alapú rosszindulat is fűtött.
A Harvard Egyetem az Izrael és radikális iszlamista Hamász között a Gázai övezetben kibontakozott harcok nyomán, a diákjai által szervezett palesztinpárti, Izrael-ellenes, esetenként antiszemita tüntetésekkel került a figyelem középpontjába. Izraeli és zsidó diákok megfélemlítő hangulatról számoltak be és kifogásolták, hogy az egyetemi vezetés nem lép fel határozottan a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen.
A szövetségi törvényhozás alsóházi bizottsága december elején tartott meghallgatást a felsőoktatási intézményekben tapasztalt antiszemitizmusról, amin a Harvard mellett, a Pennsylvaniai Egyetem és a MIT (Massachusetts Institute of Technology) rektora is részt vett. Az esemény nagy közfigyelmet keltett. Mindemellett komoly bírálatokat váltott ki az intézményvezetőkkel szemben, akik arra a kérdésre, hogy a tüntetéseken elhangzott követelések Izrael eltörléséről, az egyetemek működési szabályzatába ütköznek-e, a rektorok azzal válaszoltak, hogy az a „szövegkörnyezettől függ”.
A meghallgatást követően a Pennsylvaniai Egyetem rektora, Liz McGill beadta lemondását, és az erre irányuló követelések megfogalmazódtak a másik két egyetemi vezetővel szemben is. Különösen nagy nyomás helyeződött a Harvardot 2023 nyara óta vezető Claudine Gay-re, akivel kapcsolatban plágiumvádak is felmerültek tudományos munkáját illetően.
A tüntetések, és az egyetemi vezetés határozatlan reakciója nyomán a Harvard jelentős donorjai jelentették be, hogy megvonják működési támogatásukat az intézménytől, ami összesen több százmillió dolláros veszteséget jelentett a Massachusetts államban működő intézmény számára, valamint számos republikánus kongresszusi képviselő is követelte a rektor távozását.
Claudine Gay, az egyetem politológia professzora közölte, hogy a lemondását követően visszatér a tudományos munkához és folytatja oktatói tevékenységét.
Oroszország két héten belül ötödik dróncsapását indította Kijev ellen, az ukrán légvédelmi rendszerek minden pilóta nélküli légi járművet megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a fővárost – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.
A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
Ferenc pápa családról, békéről, szentévről beszélt a Vatikánban táborozó gyerekeknek, akiknek azt javasolja: mindig béküljenek ki mindenkivel, soha ne feküdjenek le haraggal.
szóljon hozzá!