Riadókészültségbe helyezték az izraeli légierőt
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.
2024. április 13., 23:452024. április 13., 23:45
2024. április 14., 02:432024. április 14., 02:43
„Nemrég Irán drónokat indított területéről Izrael területére” – közölte a katonai szóvivő. A pilóta nélküli légi eszközök több óra után érik el Izraelt. „Fokozott készültségbe helyezték a légvédelmi rendszert, amely a légierő repülőgépeivel és a haditengerészet hajóival együtt védi az ország légterét” – tette hozzá a szóvivő.
„Arra kérjük a lakosságot, hogy figyeljenek a polgári védelem utasításaira és az IDF szóvivőjének hivatalos közleményeire, tartsák be azokat” – idézte az MTI a hadsereg illetékesét. Az izraeli közlekedési minisztérium bejelentette, hogy helyi idő szerint éjfél után fél órával lezárják Izrael légterét a belföldi és a nemzetközi járatok elől. A biztonságiak becslése szerint az első, Sahid-136 kamikaze drónok helyi idő szerint hajnali 2 körül érnek Izraelbe.
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
A 12-es kereskedelmi televízió értesülése szerint robotrepülőgépeket, valamint drónok második hullámát is elindítottak Izrael irányába. A védelmi szervek attól tartanak, hogy mintegy két óra utazási idejű robotrepülőgépeket és 12 perc alatt Izraelbe érő ballisztikus rakétákat is útnak indítanak olyan ütemezésben, hogy egyszerre érjék el Izrael légterét.
Teherán megerősítette a megtorló csapásokat
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette szombat éjszaka, hogy „drónok és rakéták tucatjait” indította izraeli célpontok ellen. Az iráni állami médiában idézett közlemény szerint a támadás válasz arra a légicsapásra, amelyet Izrael hajtott végre Irán damaszkuszi konzulátusa ellen. Teherán az akciónak az „igaz ígéret” nevet adta, az iráni rezsim szerint ez megtorlás „Izrael korábbi bűneiért”. Ali Hamejeni ajatollah, Irán legfőbb vezetője az X platformon közzétett felvételen leszögezte: Irán megfogadta, hogy megbünteti Izrael „rosszindulatú, cionista rezsimjét”.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat éjszaka rövid nyilatkozatban bejelentette, hogy Izrael készen áll az iráni légitámadásra. „Az elmúlt években, és főleg az elmúlt hetekben Izrael felkészült a közvetlen iráni támadás lehetőségére. Védelmi rendszereink kiépültek, minden forgatókönyvre felkészültünk védekezésben és támadásban egyaránt. Izrael állam erős, az izraeli hadsereg (IDF) erős, a lakosság erős” – mondta a kormányfő.
„Nagyra értékeljük, hogy az Egyesült Államok Izrael mellett áll, s hasonlóképpen az Egyesült Királyság, Franciaország és sok más ország támogatását” – tette hozzá Netanjahu. „Egyértelmű elvet fogalmaztam meg: aki minket bánt, azt mi is bántjuk. Megvédjük magunkat minden fenyegetéstől, és ezt hidegen és határozottan tesszük. Tudom, hogy Önök, izraeli polgárok is megőrzik a hidegvérüket. Arra kérem Önöket, hogy kövessék a polgári védelem utasításait” – zárta szavait.
Korábban, szombat este korlátozásokat jelentett be a polgári védelem. Vasárnap és hétfőn, noha munkanapok, zárva lesz az összes oktatási intézmény, és mivel tavaszi szünet lenne, nem tartják meg a napközis táborokat és a kirándulásokat, s zárva lesznek a felsőoktatási intézmények is. Az ezer főnél kisebb rendezvényeket megrendezhetik, de a veszélyesebbnek minősített térségekben háromszázban, s bizonyos helyeken tíz főben korlátozzák a gyülekezők számát. Vannak térségek, ahol csak azokon a munkahelyeken dolgozhatnak, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő közelségben óvóhelyek.
Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat Szíria és Jordánia felett – jelentette az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva. A tájékoztatás szerint az eddig három hullámban elindított több mint száz kamikaze drónt katonai célpontok ellen szánták, s ezeken a helyeken is felkészülnek a fenyegetés elhárítására. Irán azt jelentette, hogy ballisztikus rakétákat is kilőtt Izrael ellen, melyek repülési ideje tizenkét perc. A becslések szerint Irán további hullámokban várhatóan összesen mintegy ötszáz drón és robotrepülőgép küldését tervezi Izrael ellen.
Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet is rakétákat indított Izrael északi határvidéke ellen, de ezek nagyságrendje nem haladta meg jelentősen az elmúlt hónapok mértékét. A jemeni húszik is rakétákkal és drónokkal tüzelnek Izrael déli, vörös-tengeri kikötővárosa, Eilat felé. Izrael légterének lezárása miatt a korábban Tel-Avivba indult járatok egy része visszafordult, más része más országok légikikötőibe tart.
Izrael számos részén megszólaltak éjszaka a légvédelmi szirénák, az embereket a hatóságok arra kérik, hogy menjenek az óvóhelyekre
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Ezzel egy időben Joe Biden hétvégi pihenését megszakítva visszatért a Fehér Házba, hogy az Irán és Izrael közötti feszültségről egyeztessen adminisztrációjának nemzetbiztonsági illetékeseivel – közölte az elnöki hivatal szombaton. A tanácskozáson részt vesz Lloyd Austin védelmi miniszter és Antony Blinken külügyminiszter, valamint a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetői. Pénteken Joe Biden újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy egy Izrael elleni támadás Irán részéről „inkább előbb, mint utóbb” várható. Az elnök újságírói kérdésre Iránnak annyit üzent, hogy „Ne tegyék!”, amivel az egybehangzó hírszerzési információk szerint küszöbön álló támadásra utalt.
A Pentagon közölte, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter szombaton beszélt Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel – a bejelentés szerint – „sürgős regionális fenyegetésről”, valamint megerősítette az Egyesült Államok kiállását Izrael mellett. „Izrael számolhat az Egyesült Államok teljes támogatásával abban, hogy megvédje Izraelt bármilyen támadástól Irán, és regionális proxijaival szemben” – hangoztatta Pat Ryder, a védelmi minisztérium szóvivője.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szombaton közleményben szólította fel Iránt, hogy engedje el a Forradalmi Gárdája egységei által a Hormuzi-szorosban lefoglalt, részben izraeli érdekeltségű, portugál zászló alatt közlekedő konténerszállító hajót és annak nemzetközi legénységét. Adrienne Watson hangsúlyozta, hogy a cselekményt határozottan el kell ítélni, az Egyesült Államok pedig mindent elkövet partnereivel közösen, hogy Iránt felelősségre vonja a cselekmény miatt.
Az Izrael és a Hamász között zajló háború közepette az izraeli-iráni feszültség azután fokozódott háborús eszkalációval fenyegető helyzetté, hogy izraeli légitámadás végzett az Iráni Forradalmi Gárda több magas rangú tisztjével a szíriai fővárosban, Damaszkuszban. A katonai akcióban összesen 12-en vesztették életüket, akik közül hat iráni katonai vezető volt. A feszültség növekedésére reagálva az Egyesült Államok felülvizsgálta a régióban állomásozó katonaságának elhelyezkedését, bizonyos haditengerészeti egységeket közelebb vezényelt Izrael partjaihoz, valamint erősítést is küldött a Közel-Keletre.
Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Egyelőre folytatódik a verespataki aranybányaprojekt körüli konfliktus, miután az ügyben illetékes nemzetközi szervezet felfüggesztette az ügyben az év elején született, Románia számára kedvező ítélet végrehajtását.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)