Koreai válság: Peking és Moszkva ellenzi a katonai megoldást

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai válságról tartott rendkívüli ülést New Yorkban •  Fotó: MTI/AP

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai válságról tartott rendkívüli ülést New Yorkban

Fotó: MTI/AP

Peking nem engedi meg, hogy „káosz és háború” keletkezzen a Koreai-félszigeten – hangsúlyozta Kína ENSZ-nagykövete hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülésén.

2017. szeptember 05., 16:182017. szeptember 05., 16:18

Az ülésen Oroszország ENSZ-nagykövete ugyancsak a katonai megoldás ellen foglalt állást. A kínai diplomata, Liu Csie-ji arra szólította fel Észak-Koreát, hogy azonnal hagyjon fel a „helytelen cselekedetekkel”. A nagykövet az összes érdekelt felet felhívta arra, hogy

„komolyan fontolja meg” a phenjani ballisztikusrakéta-program, illetve atomprogram, továbbá a térségbeli amerikai és dél-koreai hadgyakorlatok egyidejű felfüggesztését.

A kínai nagykövet leszögezte, hogy az észak-koreai lépések nem csupán „helytelenek”, de ellentétesek az észak-koreai érdekekkel is. „Vissza kell térni a problémák párbeszéd útján történő rendezéséhez” – szögezte le Lui Csie-ji.

Oroszország ENSZ-nagykövete szintén az észak-koreai válság diplomáciai rendezésének fontosságát hangoztatta, és felvetette, hogy az ENSZ főtitkárának kellene közvetítést vállalnia. Vaszilij Nebenzia leszögezte:

Észak-Korea nukleáris kísérlete „komolyan veszélybe sodorta” a térség békéjét, de a rendezéshez „hideg fejre” és a feszültség eszkalálódásához vezető cselekedetektől való tartózkodásra van szükség.

Az orosz ENSZ-nagykövet „átfogó rendezést” sürgetett a Korea-félsziget gondjainak megoldása érdekében. 

Korábban Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete úgy vélekedett, hogy csakis a legerőteljesebb szankciók állíthatják meg Phenjant. Észak-Korea nukleáris programja „fejlettebb és veszélyesebb, mint valaha” – szögezte le. Haley kijelentette, hogy Washington nem akar háborút, de „türelme nem végtelen”.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésével egy időben Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. Washingtoni közlés szerint a két politikus egyetértett abban, hogy

elérkezett az idő „nagyobb nyomásgyakorlásra” és szankciókra Észak-Korea ellen.

A Fehér Ház nem adott ki közleményt a telefonbeszélgetésről, a dél-koreai elnöki hivatal ugyanakkor Szöulban azt közölte: Donald Trump és Mun Dzse In megállapodott abban, hogy megszüntetik a dél-koreai rakétákra felszerelhető robbanófejekkel kapcsolatos, eddig érvényben volt súlykorlátozást. A korlátozás eddig 500 kilogramm volt.

korábban írtuk

Koreai válság: nukleáris fegyverek bevetésétől sem riad vissza Washington
Koreai válság: nukleáris fegyverek bevetésétől sem riad vissza Washington

Donald Trump amerikai elnök a koreai válság kapcsán kijelentette: országa minden eszközzel – így akár nukleáris fegyverrel is – megvédi magát és szövetségeseit.

Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a BRICS-országok hsziameni csúcsértekezletén arról beszélt: fölöslegesek és hatástalanok volnának az újabb szankciók Észak-Korea ellen, a phenjani vezetés nem változna meg, csak a nép szenvedne jobban, és az egyre nagyobb katonai fenyegetésnek sincs semmi értelme, mert globális katasztrófa lehet belőle.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is