KMKF: épüljön politikai koalíció a Minority SafePack mögé

Archív felvétel •  Fotó: MTI

Archív felvétel

Fotó: MTI

A járványhelyzettel kialakult kapcsolattartási nehézségekkel, a Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezéssel és a nemzeti önazonosság védelméről szóló felhívással foglalkozott kedden az Országgyűlésben a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) szakpolitikai munkacsoportja Vitányi István és Kocsis-Cake Olivio társelnök vezetésével.

MTI

2021. április 13., 19:042021. április 13., 19:04

2021. április 13., 19:072021. április 13., 19:07

Az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a határforgalommal kapcsolatos szabályozást és az elmúlt év tapasztalatait mutatta be. Lakatos Tibor arról beszélt, hogy számos kedvezményt vezettek be az ingázóknak, az agráriumban dolgozóknak és a szabályok kialakításánál fontos szempont volt a határ mentén élő magyarság kapcsolattartása. Szólt a 30 kilométeres szabály bevezetésének tapasztalatairól.

Kiemelte, hogy a magyar fél folyamatosan kereste a kapcsolatot a szomszédos országok rendészeti szerveivel, amelyet sikeresnek értékelt.

Megjegyezte, amikor a szomszédos országok kormányzati lépései miatt megváltoztak a körülmények, megnehezült a végrehajtás feladata is és problémák keletkeztek. Beszámolója végén leszögezte, végig fókuszban tartották az országhatár mentén élők szempontjait. „Mindig elkülönült a magyar és a nem magyar állampolgárok beutazásának szabályozása, így a kettős állampolgárok is külön kérelem vagy regisztráció nélkül egészségügyi szűrés után léphetnek be” – áll az összegzésben. Lakatos Tibor ugyanakkor jelezte, hogy a járványterjedés megállításának egyik legfontosabb módja a határforgalom korlátozása és betartatása.

A közlemény szerint Vitányi István társelnök bemutatta a választókörzetét érintő kedvező határ menti tapasztalatokat. A munkacsoport tagjai is köszönetüket fejezték ki a rendészeti szervek által végzett munkáért, továbbá javaslatokat fogalmaztak meg a határátkelő pontokkal kapcsolatban és felvetették az oltási igazolvánnyal való utazás kérdéseit.

A kommuniké szerint Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a FUEN elnöke tartott tájékoztatást a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos fejleményekről. Az Európai Bizottság (EB) január 15-én közölte, nem indítja be a jogalkotást az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kilenc pontja kapcsán, amelyre válaszul a döntésének semmissé nyilvánítását kérte márciusban az Európai Unió Törvényszékétől a Minority SafePack kezdeményező bizottsága - idézték fel.

Vincze Loránt beszámolt arról a „széles körű támogatási hullámról” is, amely az EB döntése után indult, és továbbra is folyamatos a támogató határozatok érkezése Nyugat-Európából, illetve a külhoni magyar közösségektől.

A közlemény beszámolója szerint Vincze Loránt köszönetet mondott az Országgyűlésnek az ügy támogatásáért. Pánczél Károly, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke reagálásában szólt a készülő MSPI melletti kiállásról szóló országgyűlési határozatról, amelynek elfogadására április végén kerülhet sor. A munkacsoport külhoni és magyarországi tagjai egyöntetűen kiálltak a kezdeményezés fenntartása mellett, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezése kapcsán e kezdeményezések egymást támogató jellegét emelték ki. Kocsis-Cake Olivio reményét fejezte ki, hogy felépíthető egy politikai koalíció az MSPI mögé.

A kommüniké beszámolt arról is, hogy Pánczél Károly, a KMKF állandó bizottsága elnökeként tájékoztatást adott a 2020-ban a KMKF által elfogadott nemzeti önazonosság védelméről szóló felhívásról. Hozzáfűzték, a KMKF felhívása azt a célt tűzi ki, hogy a nemzeti identitáshoz való jogot az emberi jogok sorába emelje, és ehhez partnerként nyerje meg a Magyarországgal szomszédos országok többségi nemzeteit, valamint európai és nemzetközi szervezeteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak