Észak-Korea folytatja a fegyverkísérletek sorozatát: Kim Dzsongun ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Észak-Korea kedden ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát – közölte a dél-koreai és a japán hadsereg, néhány órával azután, hogy az Egyesült Államok megerősítette ajánlatát az északi atomfegyverprogrammal kapcsolatos diplomáciai tárgyalások folytatására.

MTI

2021. október 19., 11:122021. október 19., 11:12

A dél-koreai vezérkar nem sokkal később tudatta, hogy adataik szerint Phenjan rövid hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható, ballisztikus rakétát lőtt ki. Japán parti őrsége biztonsági figyelmeztetést adott ki a térségbeli hajóknak, de nem tudta azonnal meghatározni, hogy hol csapódott be a fegyver.

A dél-koreai elnöki hivatal a nap folyamán nemzetbiztonsági tanácsülést tervezett tartani, hogy megvitassa a történteket.

Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről.

Napokon belül Joe Biden amerikai elnök észak-koreai különmegbízottja, Sung Kim Szöulban kezd tárgyalásokat az Egyesült Államok szövetségeseivel az Észak-Koreával folytatott tárgyalások felújításának kilátásairól.

A Washington és Phenjan közötti nukleáris tárgyalások az Észak-Korea elleni amerikai gazdasági szankciók feloldásáról és Phenjan nukleáris leszerelésének kérdéseiről több mint két éve megrekedtek. Észak-Korea eddig elutasította a Biden-kormány ajánlatát a párbeszéd előfeltételek nélküli újrakezdésére, mondván, hogy Washingtonnak először fel kell hagynia ellenséges politikájával. Ez utóbbi kifejezés elsősorban az amerikai büntetőintézkedésekre és az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra utal.

A Biden-kormányzatnak szándékában áll a szankciók fenntartása mindaddig, amíg Észak-Korea konkrét lépéseket nem tesz a nukleáris leszerelés irányába.

Sung Kim hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is keresi Phenjant a párbeszéd újraindítása érdekében.

Idézet
A szándékunk változatlan. Nem táplálunk ellenséges szándékot a KNDK-val szemben, és nyitottak vagyunk az előfeltételek nélküli találkozóra”

– mondta. Hozzátette:

Idézet
Bár továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszédre, felelősségünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (KNDK) kapcsolatos határozatainak végrehajtása is”.

A múlt héten Kim Dzsong Un egy katonai kiállításon megtekintette az amerikai szárazföldre irányuló nukleáris csapások indítására tervezett nagy teljesítményű rakétákat, és megesküdött, hogy „legyőzhetetlen” hadsereget épít ki, hogy megbirkózzon az Egyesült Államok állandósult ellenségeskedésével. Korábban Kim elutasította a tárgyalások előfeltételek nélküli folytatására vonatkozó amerikai ajánlatokat, mint „ravasz” kísérletet, amellyel az észak-amerikai ellenséges politikát próbálják leplezni.

Az ország az elmúlt hónapban különböző fegyvereket tesztelt, köztük egy új cirkálórakétát, amely potenciálisan nukleáris robbanófejeket hordozhat, egy sínről indítható ballisztikus rendszert, egy hiperszonikus rakétát és egy új légvédelmi rakétát.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor Észak-Korea helyreállította a kommunikációs vonalakat déli szomszédjával, és azt mondta, hogy további lépéseket tehet a kétoldalú kapcsolatok javítására, ha Szöul felhagy a „kettős és ellenséges magatartásával”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael