Fotó: News.sky.com
Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.
2018. április 10., 13:422018. április 10., 13:42
Christine Blanshard, Salisbury kórházának orvosigazgatója kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 33 éves Julija Szkripal elhagyta a kórházat. Hozzátette ugyanakkor, hogy „ezzel nem ért véget kezelése”, de mindenképpen „jelentős mozzanat”, hogy távozhatott a kórházból.
A Salisburyben élő 66 éves Szergej Szkripalt –az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott – és lányát hetekig válságos állapotban kezelték, de az utóbbi napokban mindkettőjük állapota gyorsan javult. Salisbury kórházának orvosigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: Szergej Szkripal felépülése lassabban halad, mint lányáé, de remélhető, hogy „megfelelő időben” ő is elhagyhatja a kórházat. Kijelentette: mindkét beteg „kivételesen jól reagált” a kezelésre.
Christine Blanshard megerősítette, hogy Szergej Szkripal és lánya idegméregtől szenvedett mérgezést. Az orvosigazgató elmondta:
A kórház szakmai vezetője nem részletezte ugyanakkor, hogy a volt orosz kém és lánya szervezetében a méreganyag pontosan milyen károsodást okozott.
A brit állampolgárságú Szergej Szkripalt és lányát – aki látogatóba érkezett hozzá Oroszországból a mérgezés előtti napon – március 4-én találták eszméletlenül Salisbury belvárosi bevásárlóközpontja előtt, egy padon. A helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de őt már március 22-én hazaengedték a kórházból.
Állapotáról sem a kórház, sem a rendőrség nem adott részletes tájékoztatást, de a hazaengedése napján, nevében ismertetett nyilatkozatban az szerepelt, hogy valószínűleg soha nem lesz képes korábbi normál életvitelének folytatására. London gyilkossági kísérletnek tartja a mérgezéses incidenst, amelyért Oroszországot tekinti felelősnek. A brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint a támadást a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el.
Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy köze lenne Szkripal és lánya megmérgezéséhez, és többször felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de ehhez kézzelfogható bizonyítékokat követel a brit féltől.
Oroszország londoni nagykövete, Alekszandr Jakovenko a minap személyes találkozót kért Johnsontól a mérgezéses incidens ügyében, de a brit külügyminisztérium elvetette a kezdeményezést. Nagy-Britannia a múlt hónapban kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát. A brit lépést további 26 ország követte hasonló kiutasításokkal; Washington 60 orosz diplomatát utasított ki. Moszkva ugyancsak diplomáciai kiutasításokkal és Oroszországban működő képviseletek, külföldi intézmények bezárásával válaszolt.
Románia a Rafael Advanced Defence Systems-t választotta ki a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek szállítására – számolt be a Jiszráel Hajom című lap hétfőn.
Az EU és Ukrajna elvi megállapodásra jutott a köztük érvényben lévő társulási megállapodás kereskedelemliberalizációs rendelkezéseinek felülvizsgálatáról.
Hét kutya – hat kölyök és egy felnőtt tacskó – került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül a nyári hőségben.
Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi megállapodások megkötésére korábban szabott július 9-i határidő előtt levélben szándékozik tájékoztatni az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit a további üzleti kapcsolatok feltételeiről.
A szeretetről, a szabadságról és a sokszínűségről beszéltek többek között a Budapest Büszkeség elnevezésű rendezvény szónokai szombaton, miközben a Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, feljelenti a rendőrséget.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hálaadó aranymisét mutatott be pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából szombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Úgy fogalmazott: továbbra is „missziós hivatásunk van” Magyarországon.
Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.
Elfogtak egy csalás miatt körözött székelyföldi férfit Budapesten – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.
Péntek hajnali brüsszeli sajtótájékoztatóján Nicușor Dan kijelentette, hogy a román gazdaság néhány éve „egy helyben toporog”, és szükség van a fellendítésére.
Az Európai Bizottság támogatja az ukrán csatlakozási tárgyalások első fejezetének megnyitását; Ukrajna teljesítette a feladatát, így most rajtunk a sor – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke.
szóljon hozzá!