Kiengedték a kórházból a megmérgezett Julija Szkripalt

•  Fotó: News.sky.com

Fotó: News.sky.com

Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.

MTI

2018. április 10., 13:422018. április 10., 13:42

Christine Blanshard, Salisbury kórházának orvosigazgatója kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 33 éves Julija Szkripal elhagyta a kórházat. Hozzátette ugyanakkor, hogy „ezzel nem ért véget kezelése”, de mindenképpen „jelentős mozzanat”, hogy távozhatott a kórházból.

Christine Blanshard nem említette, hogy Julija Szkripalt mikor engedték ki, és hova ment, de a BBC keddi értesülése szerint előző este távozhatott, és biztonságos helyre szállították.

A Salisburyben élő 66 éves Szergej Szkripalt –az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott – és lányát hetekig válságos állapotban kezelték, de az utóbbi napokban mindkettőjük állapota gyorsan javult. Salisbury kórházának orvosigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: Szergej Szkripal felépülése lassabban halad, mint lányáé, de remélhető, hogy „megfelelő időben” ő is elhagyhatja a kórházat. Kijelentette: mindkét beteg „kivételesen jól reagált” a kezelésre.

Christine Blanshard megerősítette, hogy Szergej Szkripal és lánya idegméregtől szenvedett mérgezést. Az orvosigazgató elmondta:

az idegmérgek sajátossága, hogy az emberi szervezetben bizonyos enzimekhez kapcsolódnak, akadályozva ezzel az idegrendszer normális működését.

A kórház szakmai vezetője nem részletezte ugyanakkor, hogy a volt orosz kém és lánya szervezetében a méreganyag pontosan milyen károsodást okozott.

A brit állampolgárságú Szergej Szkripalt és lányát – aki látogatóba érkezett hozzá Oroszországból a mérgezés előtti napon – március 4-én találták eszméletlenül Salisbury belvárosi bevásárlóközpontja előtt, egy padon. A helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de őt már március 22-én hazaengedték a kórházból.

Állapotáról sem a kórház, sem a rendőrség nem adott részletes tájékoztatást, de a hazaengedése napján, nevében ismertetett nyilatkozatban az szerepelt, hogy valószínűleg soha nem lesz képes korábbi normál életvitelének folytatására. London gyilkossági kísérletnek tartja a mérgezéses incidenst, amelyért Oroszországot tekinti felelősnek. A brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint a támadást a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el.

Boris Johnson brit külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy „elsöprően nagy valószínűséggel” Vlagyimir Putyin orosz elnök döntött az akcióról.

Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy köze lenne Szkripal és lánya megmérgezéséhez, és többször felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de ehhez kézzelfogható bizonyítékokat követel a brit féltől.

Oroszország londoni nagykövete, Alekszandr Jakovenko a minap személyes találkozót kért Johnsontól a mérgezéses incidens ügyében, de a brit külügyminisztérium elvetette a kezdeményezést. Nagy-Britannia a múlt hónapban kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát. A brit lépést további 26 ország követte hasonló kiutasításokkal; Washington 60 orosz diplomatát utasított ki. Moszkva ugyancsak diplomáciai kiutasításokkal és Oroszországban működő képviseletek, külföldi intézmények bezárásával válaszolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 01., kedd

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket

Románia a Rafael Advanced Defence Systems-t választotta ki a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek szállítására – számolt be a Jiszráel Hajom című lap hétfőn.

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket
2025. július 01., kedd

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott

Az EU és Ukrajna elvi megállapodásra jutott a köztük érvényben lévő társulási megállapodás kereskedelemliberalizációs rendelkezéseinek felülvizsgálatáról.

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott
2025. június 30., hétfő

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből

Hét kutya – hat kölyök és egy felnőtt tacskó – került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül a nyári hőségben.

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből
2025. június 29., vasárnap

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit

Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi megállapodások megkötésére korábban szabott július 9-i határidő előtt levélben szándékozik tájékoztatni az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit a további üzleti kapcsolatok feltételeiről.

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit
2025. június 29., vasárnap

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on

A szeretetről, a szabadságról és a sokszínűségről beszéltek többek között a Budapest Büszkeség elnevezésű rendezvény szónokai szombaton, miközben a Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, feljelenti a rendőrséget.

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on
2025. június 28., szombat

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hálaadó aranymisét mutatott be pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából szombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Úgy fogalmazott: továbbra is „missziós hivatásunk van” Magyarországon.

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában
2025. június 27., péntek

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával

Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával
2025. június 27., péntek

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten

Elfogtak egy csalás miatt körözött székelyföldi férfit Budapesten – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten
2025. június 27., péntek

Nicușor Dan Brüsszelben: le kell nyelni a keserű pirulát

Péntek hajnali brüsszeli sajtótájékoztatóján Nicușor Dan kijelentette, hogy a román gazdaság néhány éve „egy helyben toporog”, és szükség van a fellendítésére.

Nicușor Dan Brüsszelben: le kell nyelni a keserű pirulát
2025. június 27., péntek

Von der Leyen szerint Ukrajna kiérdemelte az uniós csatlakozást, Orbán ezt „zárójelbe teszi”

Az Európai Bizottság támogatja az ukrán csatlakozási tárgyalások első fejezetének megnyitását; Ukrajna teljesítette a feladatát, így most rajtunk a sor – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke.

Von der Leyen szerint Ukrajna kiérdemelte az uniós csatlakozást, Orbán ezt „zárójelbe teszi”