Fotó: KCTV5.com
Szabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben az ellene hozott téves ítélet miatt – közölte az amerikai média. „Milyen kellemes idekinn!” – voltak az első szavai, miután kiengedték.
2017. október 14., 16:302017. október 14., 16:30
2017. október 14., 16:342017. október 14., 16:34
Lamonte McIntyre-t 17 évesen, 1994-ben vették őrizetbe két ember megölésének gyanújával, és a rákövetkező évben – ekkor már betöltötte a 18. évét, vagyis felnőtt korúvá vált – kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Az ítélet szerint McIntyre lelőtt két embert, áldozatai gépkocsiban ültek, amikor tüzet nyitott rájuk. McIntyre ezt mindvégig tagadta, ártatlanságát hangoztatta. Ennek ellenére egy szemtanú elmondása alapján már a bűntény után néhány órával előzetes letartóztatásba helyezték, holott családja váltig azt állította, hogy a gyilkosság idején otthon volt. Terhelő vallomást tett ellene az áldozatok egyik rokona is, de ő később visszavonta vallomását, mondván, a rendőrség kicsikarta belőle.
A perben nem derült ki, hogy mik voltak McIntyre indítékai, nem került elő a gyilkos fegyver és semmilyen bizonyíték, amely a bűntény helyszínéhez vagy az áldozatok valamelyikéhez kötötte volna őt.
Arra hivatkozott, hogy a nyomozati eljárás során a rendőrség helytelenül járt el, továbbá felmerült az elfogultság ténye is, mert – mint kiderült – titkolt szerelmi viszony volt az ítélkező bíró és az ügyész között, amit a per során nem vettek figyelembe. A most negyvenéves Lamonte McIntyre-t pénteken szabadlábra helyzeték. Helyszíni tudósítások szerint rokonok, barátok és újságírók sokasága várt rá a börtön kapujánál. „Milyen kellemes idekinn!” – ezek voltak az első szavai, miután 23 év után szabadult börtönéből.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!