Kert Attila az új hírigazgató

Immár Kert Attila (képünkön) vezeti a Magyar Televízió Hír Főszerkesztőségét, miután a posztot 2005 tavasz óta betöltő László Péter – aki az idei parlamenti választás végéig vállalta a megbízatást – az intézmény elnöki kabinetjének tagjaként, nagy televíziós projektek tervezőjeként és irányítójaként folytatja pályafutását.

Gazda Árpád

2006. június 08., 00:002006. június 08., 00:00

Rudi Zoltán elnök szerint a közszolgálati hírszolgáltatásban 15 éves tapasztalattal rendelkező László Péternek kiemelkedő személyes érdemei voltak abban, hogy a Magyar Televízió elsődleges és hiteles hírforrás volt a választási kampány során. A 35 éves új főszerkesztő jogász végzettségű; 1997 őszétől 2005 végéig a Tv2-ben dolgozott, majd idén januártól négy és fél hónapig az ATV-ben főszerkesztőként a Híradó megújítását irányította. Kert Attila, aki 1992-ben a Magyar Rádióban kezdte újságírói pályafutását, már dolgozott a Magyar Televízióban, igaz külsősként: 1993-tól négy évig a Budapesti Regionális Híradó és a Hét című műsor sugározta riportjait.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 20., vasárnap

Két halálos áldozattal járó lövöldözés történt egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van

Nagyszabású rendőrségi művelet zajlik egy lövöldözés után a hesseni Bad Nauheim városában, miután szombat délután 6 óra körül két férfit agyonlőttek egy lakóház előtt.

Két halálos áldozattal járó lövöldözés történt egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van
2025. április 20., vasárnap

Ferenc pápa már a szombat esti virrasztás előtt megjelent a Szent Péter-bazilikában

Ferenc pápa kerekesszékben ülve megjelent a Szent Péter-bazilikában, és a főoltárnál imádkozott a nagyszombat esti virrasztás szertartása előtt.

Ferenc pápa már a szombat esti virrasztás előtt megjelent a Szent Péter-bazilikában
2025. április 20., vasárnap

Zelenszkij szerint csak ámítás a Putyin által bejelentett tűzszünet, legalább 30 nap fegyvernyugvás kéne

Ha tényleg megvalósul a teljes tűzszünet húsvét idejére, akkor Ukrajna azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg azt az április 20. utáni időszakra is – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton az X-en.

Zelenszkij szerint csak ámítás a Putyin által bejelentett tűzszünet, legalább 30 nap fegyvernyugvás kéne
2025. április 19., szombat

Ferenc pápa jelen kíván lenni húsvét vasárnap az Urbi et Orbi áldáson

A szentszéki sajtóközpont bejelentette, hogy Ferenc pápa húsvét vasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson. Ferenc pápa virágvasárnap jelent meg a Szent Péter téren rövid időre.

Ferenc pápa jelen kíván lenni húsvét vasárnap az Urbi et Orbi áldáson
2025. április 19., szombat

Vlagyimir Putyin váratlanul tűzszünetet hirdetett Ukrajnában

Oroszország egyoldalúan ideiglenes tűzszünetet hirdetett Ukrajnában április 19-től április 21-ig, a döntést Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be. A Kreml bízik benne, hogy Kijev is betartja a megállapodást.

Vlagyimir Putyin váratlanul tűzszünetet hirdetett Ukrajnában
2025. április 18., péntek

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO

A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO
2025. április 18., péntek

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek
2025. április 18., péntek

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is

Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is
2025. április 18., péntek

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett

Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett
2025. április 18., péntek

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot

A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot