Fotó: Facebook/FBI
Agyonlőtt az FBI helyi idő szerint szerdán egy fegyveres férfit a Utah államban, Salt Lake Citytől délre fekvő Provóban, aki a feltételezések szerint Joe Biden amerikai elnököt fenyegette – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda.
2023. augusztus 10., 11:092023. augusztus 10., 11:09
Az FBI házkutatási parancsot akart végrehajtani Craig Deleeuw Robertson házában, amikor lövöldözés kezdődött. Két rendőrségi forrás szerint a férfinál fegyver volt.
Robertson hétfőn a közösségi médiában arról írt, hogy hallotta, az államba utazik Joe Biden, ezért előkotorja a szekrényből álcaruháját és leporolja a mesterlövészpuskáját.
A férfi korábban más közéleti szereplőkkel szemben is erőszakos és fenyegető posztokat tett közzé, magát pedig „MAGA trumpistának” nevezte.
Szomszédai szerint ugyanakkor a lelőtt férfi – aki közösségi profilja szerint 74 éves volt – törékeny idős ember volt, aki bottal járt, és bár rendszeresen volt nála fegyver, nem tartották veszélyesnek.
„Elképzelni nem tudom, hogy elvezetett volna Salt Lake Cityig, ott felállít egy puskát és rálő az elnökre. Ez 100 százalékig kizárt” – mondta egy környékbeli.
A férfi ellen a korábbi fenyegető posztjai miatt indult eljárás.
Emellett a Donald Trump korábbi elnök elleni vizsgálódó manhattani ügyészeket is fenyegette.
Egyikükről azt írta, hogy megvárja a bíróság parkolójában, és hangtompítós fegyverrel „szép kis lyukat üt a homlokán”. Ez után a fiókját felfüggesztették, majd az FBI is felkereste, és Robertson közölte az ügynökökkel, hogy fenyegetései valójában csak „vágyálmok”, és legközelebb házkutatási parancsot is hozzanak.
Rálőttek szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnökre a kormány nyitrabányai kihelyezett ülését követően. A feltételezett tettest a helyszínen őrizetbe vették.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján.
Több mint 30 ezer orosz katona vesz részt az újabb offenzívában Harkiv területen – közölte Olekszandr Litvinyenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára az AFP-nek adott, kedden megjelent interjújában.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy kedden csapást mértek a Hamász „háborús irányítószobájára”, amely az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete, az UNRWA által a Gázai övezet központjában működtetett iskolában volt berendezve.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!