Nincs megállás. Az izraeli hadsereg a város elhagyására utasította a gázai Rafah lakóit
Fotó: Facebook/UNRWA
Az izraeli hadsereg új, átfogó evakuálási parancsot adott ki a Gázai övezet déli részére – a legjelentősebbet azóta, hogy a hónap elején újraindult az offenzíva a palesztin területen.
2025. április 01., 10:312025. április 01., 10:31
A hadsereg a BBC szerint arra utasította a gázai Rafah városának és a szomszédos Hn Júnisz egyes részeinek lakóit, hogy azonnal távozzanak az al-Mavaszi humanitárius övezetbe, és arra figyelmeztetett, hogy erői „visszatérnek az intenzív műveletekhez, hogy felszámolják a terrorszervezetek képességeit” a területeken.
Azok a palesztinok, akik az Izrael és a Hamász között nemrégiben megkötött, két hónapja tartó tűzszünet idején visszatértek otthonaikba Rafahban, most ismét menekülni kényszerülnek.
Az ENSZ emberi jogi hivatala a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy az evakuálások nem felelnek meg a nemzetközi jog követelményeinek, és azzal vádolta Izraelt, hogy nem hozott semmilyen intézkedést az érintettek elszállásolására, illetve a kielégítő higiéniai, egészségügyi, biztonsági és táplálkozási feltételek biztosítására.
Az izraeli kormány azt mondta, hogy
Az izraeli hadsereg korábban azt is hangsúlyozta, hogy mindent megtesz a civil áldozatok számának csökkentése érdekében.
Mint ismeretes, Izrael március 18-án újította fel a Hamász elleni légi és szárazföldi hadjáratát, azzal vádolva a palesztin terrorszervezetet, hogy elutasította a tűzszünet meghosszabbítására és a Gázában fogva tartott 59 túsz szabadon engedésére irányuló új amerikai javaslatot.
A Hamász viszont azzal vádolta Izraelt, hogy megsértette az eredeti, januárban kötött megállapodást.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap megismételte a Hamász lefegyverzésére és vezetőinek a Gázai övezet elhagyására vonatkozó követelését, miközben megígérte, hogy fokozza a csoportra gyakorolt nyomást.
A terület Hamász vezette egészségügyi minisztériuma szerint azóta több mint 1000 ember halt meg Gázában.
Izrael tavaly májusban indította első nagyobb hadműveletét az Egyiptommal határos Rafahban, amelynek nagy része romokban hever.
A tűzszünet idején azonban emberek tízezrei tértek vissza a város megmaradt otthonaiba.
Az előző rafahi hadművelet során az izraeli erők elfoglaltak egy stratégiai fontosságú ütközőzónát az egyiptomi határ mentén, és nem vonultak ki onnan, ahogy azt a tűzszüneti megállapodás előírta.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Gázai övezet északi és középső részén a „biztonsági határvonal” kiterjesztésére irányuló műveleteket végrehajtó csapatok felszámoltak egy 1 kilométer hosszú, a Hamászhoz tartozó földalatti alagutat, és több mint 50 terroristát likvidáltak.
A Hamász iszlamista szervezet eközben hétfőn arra szólította fel a világban bárhol élő szimpatizánsait, hogy küzdjenek az övezet lakosságának kitelepítésére vonatkozó amerikai terv ellen.
A Hamász szóvivője, Szami Abu Zuhri közleményében azt írta: „A mészárlással és éhínséggel együtt járó ördögi terv ellen mindenkinek cselekedni kell, aki fegyvert tud fogni, meg kell törni a csendet robbanóanyaggal, golyóval, késsel vagy kővel”.
A felhívás egy nappal azután jelent meg, hogy
Hozzátette, hogy Izrael Donald Trump amerikai elnöknek a palesztin lakosság kitelepítésére vonatkozó tervén dolgozik úgy, hogy a háború után Izrael biztosítaná a Gázai övezet biztonságát.
Donald Trump januári hivatalba lépése után néhány nappal tett javaslatot a Gázai övezet mintegy 2,4 milliós lakosságának Egyiptomba és Jordániába való áthelyezésére.
Az arab országok azóta egy olyan alternatív javaslatot dolgoztak ki a terület rendezésére, amely a palesztin lakosság kitelepítése nélkül építené újjá a Gázai övezetet, majd a jelenleg Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóságra bízná a terület közigazgatását.
Romániát hagyta el a legtöbb lakos az elmúlt 20 évben az Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal Európa népessége – 2025-ös kiadás című kutatásából, mely számos más érdekességre, ugyanakkor szomorú adatokra is rávilágít.
Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.
Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.
Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.
Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.
Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.
Az orosz elnök ütközőövezet létrehozásáról döntött csütörtökön Oroszország és Ukrajna határa mentén.
Biztonsági figyelmeztetést tett közzé az Egyesült Államok, Kanada és több európai ország hírszerzése orosz kibertámadások kivédésére.
szóljon hozzá!